2017. október 21., szombat
DELFINTERÁPIA segítheti Olivér gyógyulását
BORS 2017.10.21.
7 év után és sok-sok megpróbáltatás, műtét, torna, harc (amit veletek, a ti segítségetekkel tudtunk csak megvívni) után ez a lehetőség tán az utolsó Olinak...a Tb ezt sem támogatja.
GYÓGYMÓD Már a születésekor komoly problémákkal kellett szembenéznie egy most hét éves lakiteleki kisfiúnak. Fekete Olivér koraszülöttként jött a világra, a köldökzsinór háromszor rácsavarodott a nyakára. Ennek következtében megfulladt, többször is agyvérzést kapott, huszonnégy órán belül ötször kellett újraéleszteniük az orvosoknak. Emiatt a mai napig számtalan problémával kell szembenéznie, a helyzet azonban korántsem olyan súlyos, mint amilyenre a szakemberek előzetesen számítottak.
– Olivér szerencsére a mozgásában egyáltalán nem magatehetetlen, képes gurulva közlekedni. Jelenleg egy speciális óvodába jár. Noha értelmileg le van maradva a kortársaitól, az agyállománya nem sérült, így van esély komoly fejlődést elérni – bizakodott az édesanya, Pénzes Xénia. A Borsnak arról is szót ejtett, hogy Olivér beszédkészségén egy speciális, úgynevezett delfinterápia segíthet.
– A kéthetes és tíz alkalmas kezelést Törökországban végeznék el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a delfinek rendkívüli hatást gyakorolnak a betegekre. A megoldás kulcsa a delfinek által kibocsátott ultrahang, amellyel kommunikálnak egymással. Ezek a hangok képesek arra, hogy stimulálják és beindítsák az agysejteket. Olivér rengeteg időt tölthetne a delfinek közelében, a professzor pedig biztos benne, hogy komoly fejlődést érhetnénk el – mesélte az édesanya.
A terápia azonban rendkívül költséges, mindennel együtt nagyjából 6 ezer euróba, átszámítva közel 1 millió 800 ezer forintba kerülne. A család ezt az összeget egymaga képtelen előteremteni, így az emberek segítségét kérik, hogy Olivér egy szép napon meggyógyulhasson.
A felajánlások a következő bankszámlára küldhetők:
Fekete Olivér,
Fókusz Takarékszövetkezet,
52000018-15076177
IBAN: HU23 5200 0018 1507 6177 0000 0000
SWIFT: TAKBHUHB
Megjegyzés:Olivér fejlesztése
Hálásan köszönünk minden jószándékú segítséget!
2017. szeptember 25., hétfő
Az idei tanév...
Egészen az idei tanévig szuper volt Oli ellátása az állami fejlesztéseket illetően. Természetesen ez a hihetetlenül elhivatott szakembereknek volt köszönhető. Azonban az életünk szeptember elején közölte mint a GPS mikor letérsz a kijelölt útról: "újra tervezés!"
Teljes pánik után lassan kezdtek forogni a gondolataim, megoldás után kutatva. Végig zongorázva az agyam rejtett zugaiban lévő összes terapeuta nevét, jelenelegi státuszát, elérhetőségét... stb. Sajnos nem sok sikerrel jártam, mikor is a mentő név megvilágosodott !
Olyan akivel még nem dolgoztunk, csak találkoztunk, ismerkedtünk és aki szeretett volna velünk dolgozni, azonban akkor sem az idő, sem a körülmények nem voltak ideálisak.
Gyors telefon, és láss csodát! Félév távlatában is képben van ki vagyok és miért hívom, és igen szuperül hangzik, hogy együtt dolgozzunk heti 2-szer, természetesen privátban.
Halleluja! Tudtam én, hogy létezik isteni útmutatás !
Így aztán immárom harmadik hete járunk új terapeutánkhoz Ildikóhoz Szentesre heti 2 szer az ovi után. Teljes egymásra hangolódás van köztük Olival. Naná, hiszem Ildikó is olyan mint én és a többiek akikkel dolgozni szokott, azaz hihetelen dicshimnuszt zengünk, tapsikolva és visítva örülve ha a fent nevezett gyermek sikeresen végez el egy feladatot ! Mindemellett következetes, és nem hagyja magát Oli cukiságától megtántorítani. Vette a fáradtságot és az összes rehabilitációs zárójelentést átböngészte, amit nem csak úgy mond, mert sokszor visszautal dolgokra, amiket csak akkor tudhat, ha tényleg mindent elolvasott. Közösen tűztük ki a célt, mindent megteszek, hogy sikeresek legyünk!
Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy rátaláltunk Ildikóra !

2017. szeptember 11., hétfő
Delfinterápiánkhoz támogatókat keresünk
A tavasszal megfogalmazódott Bennünk Isteni sugallatra a delfinterápia gondolata, olyannyira, hogy
tapasztalt szülők-családok véleményét kikérve megtaláltuk a számunkra legideálisabbnak tűnő terápiás központot Törökországba Kemerben, erről korábban már írtam bejegyzést.
A kemeri delfinterápiás központ 2001-ben nyitotta meg kapuit a "Soulsience" iskola keretei között, 10 éves fáradtságos, előkészítő munka eredményeképpen. Vezetője az elismert Murat Kemaloglu professzor, aki nagy gonddal és folyamatos szakmai fejlesztés mellett irányítja a központot.
A terápiás program 10 napig tart.
http://dolphintherapy.eu/

Hosszas utánajárás után felvettem a kapcsolatot Dr Murat-tal az intézet vezetőjével és néhány emailt váltottunk a terápiáról, a lehetőségekről, hogy Olivér alkalmas-e, milyen eredmény várható...stb.
A terápiának köszönhetően jelentős fejlődés várható Oli mentális képességeiben, amik természetesen a mozgására is jótékony hatással vannak.
A terápiának köszönhetően jelentős fejlődés várható Oli mentális képességeiben, amik természetesen a mozgására is jótékony hatással vannak.
Olit alkalmasnak találta a Doktor, így kezdtük tovább gondolni a dolgot.😊
Kaptunk javaslatokat szállásügyben és elkezdtem nézegetni az utazás megszervezéséhez szükséges intézni valókat útlevél, repülőjegy, babakocsi szállítás repülőn, assistance szolgáltatás, hogy Olival ne kelljen sokat várni a beszállásnál, utasbiztosítás, reptéri transzfer és társai.
Kicsit viccesen hangzik mikor megnézem a keresési dátumokat és 2018. nyarát adja ki... Azonban szembesülnöm kellett vele, hogy legkésőbb 2017 decemberéig mindent le kell foglalnom számunkra, ha azt szeretném, hogy megfelelő helyünk, szállásunk... stb legyen, reális árakon.
Az is kiderült, hogy körülbelül milyen költségekre számíthatunk a terápia és a hozzá kapcsolódó utazás miatt. Tulajdonképpen döbbenetes számomra az összeg ami ha minden flottul megy akkor is alsó hangon 6.000,- Euro ( ebből több mint 3.000,- Euro maga a terápia költsége, a többi az utazás és szállás költsége).
Ezért kedves Követőink arra kérlek Benneteket, hogy ezen a hosszú úton ismét csatlakozzatok hozzánk, álljatok mellénk, fogjátok meg a kezünket és sétáljatok velünk a cél felé!
A korábbiakból kiindulva hiszem, hogy az utunkat áldás kíséri és Veletek együtt megvalósíthatjuk. 😇
A támogatásodat bármilyen formában hálásan fogadjuk legyen az anyagi támogatás, olcsó repülőjegy vagy szállás tipp...
Fekete Olivér,
Fókusz Takarékszövetkezet,
52000018-15076177
Fókusz Takarékszövetkezet,
52000018-15076177
IBAN: HU23 5200 0018 1507 6177 0000 0000
SWIFT: TAKBHUHB
Megjegyzés: felajánlás delfin
Borsóház reloaded
Kissé tanácstalanok voltunk a nyáron, hiszen a szeretett Borsóházunk Budapesten bezárt és nem kaptunk semmi biztató információt az újranyitásról . Elkezdtünk másik megfelelő helyet keresni, miután megtaláltuk rögtön szállás problémával kellett szembenéznünk, Több heti hiábavaló keresgélés után szinte már feladtuk, hogy az általunk választott időpontban legyen helyünk.
Ekkor azonban jött egy rövid üzenet:
A Borsóház újra nyitott Solymáron, várunk Benneteket!
Hurrá!!! Ilyen jó hírt ritkán kap az ember, így felhőtlenül örültünk. Foglaltunk, szállást szereztünk és utaztunk :D
Így augusztus 21 és szeptember 1 között részt vettünk a megújult Borsóban a szokásos 2 hetes intenzív tréningen.
A lányok el voltak ájulva Olitól ( persze mert cuki és tudja is magáról ) de nem csak a személyisége hanem a fizikuma is mérvadó volt . Ilyen kockás hasa például igen keveseknek van ;)
Nagyon jól érezte magát Oli, sokat ügyesedett, javult a tartása olyannyira, hogy egyre többet álltak és elkezdték tanulni a lépes indítást !!!
Néhány kép a 2 hétről:

2017. augusztus 9., szerda
Májusi rehabilitáció
Május 22 és június 2. között ismét részt vettünk Olival a következő esedékes negyedéves rehabilitáción. a Borsóházban. A szokásos napi 4 órás menetrendet követtük és természetesen a fiatalember hozta a formáját. Talán 1 nap volt ami nevezhető holtpontnak, de mint tudjuk onnan csak felfelé vezet az út :)
Elgondolkodtató volt amit az ott tartózkodásunk alatt tapasztaltam illetve amiről a szülőkkel beszélgettem... Neked akinek normális-átlagos ( bocsánat a kifejezésért, nem negatív értelemeben írom) gyermeked van vagy látsz felnőni, olyan természetesen jönnek a fejlődési szakaszok egymás után semmi visszaeséssel. Na jó talán a szobatisztaság kapcsán érezhető a visszaesés lehetősége, nyilván ez csak ideiglenes . Mi pedig szinte minden évszakos növekedésnél vagy egy durvább epilepsziás roham után aggódva figyeljük a mi kis -nagy speciális gyerekünket, hogy most vajon mit produkál, mennyire stagnál vagy éppen visszaesik az állapota.
Igen sajnos sokszor tapasztalom én is személy szerint a stagnálást, néha, ritkábban a visszaesését amit nekem mint maximalista embernek/szülőnek igen nehezemre esik elfogadni, megérteni pedig nem is tudom, hiszen mindent a megszokott menetrend szerint csinálok és még is....
Ilyenkor kezdi az ember magát ostorozni, hogy nem csinál valamit elég jól, elég gyakran elég sokszor vagy csak éppen tényleg nem vagyok elég szakképzett ehhez.. stb. Reálisan végig gondolva igen kevéssel tudnék többet tenni, hiszen mi például már reggel az ébredés pillanatától tréningezünk. Míg ti csak simán odamondtok egy "Jó reggelt ! " egymásnak , addig én még a kávém előtt dallal ébresztem a csemetémet, hogy Ő is be tudja tájolni magát térben és időben, miszerint reggel van és következik a reggeli rutin, amibe az is bele tartozik, hogy Ő kívánjon Jó reggelt ! :D A reggeli masszírozás, átmozgatás jó esetben is legalább 1 óra még mielőtt Olit felöltöztetném, pontosabban közben öltözünk is .... És még sorolhatnám, hogy a kocsiba az oviba vagy boltba menet azért bohóckodunk a hangutánzással mert logopédia fejlesztés és nem csak mert jó vicc. A séta közben azért koordinálom millió megállással a gyerek testtartását a babakocsiba, hogy ne alakuljon ki még több kóros berögződése....
Amikor pedig picit is örülne az ember, hogy valamiben sikert ért el akkor ismét elérünk egy növekedési fázist és kezdődik az egész majdnem elölről ....
NO de természetesen és is mint bármelyik másik királylányból avanzsálódott anya, minden botlás után felállok, megigazítom a koronámat és megyek, csinálom tovább a dolgom ezzel az én édes egyetlen, cuki pofa gyerekemmel ! ;)

Kupak
Kedves Követőink!
Most konstatáltam, hogy milyen hanyag is vagyok, ezért elnézéseteket kérem.
2017 évben eddig 2 alkalommal adtunk le műanyag kupakokat és ezt nem osztottam meg veletek, amit ezúton pótolok :)
2017.1 leadás
479 kg
2017. 2.leadás
808 kg
Lassan időszerű lenne a soron következő leadás, de már kicsit félek tőle előre, ugyanis a legutóbbi alkalommal nagyon negatív visszajelzést kaptunk az átvevőtől, szerintük rengeteg benne a szemét és a gépek állapotára káros anyag ( beton törmelék, fém hulladék.. stb). Nagyon meglepődve hallgattam ezt az észrevételt, ugyanis mi minden egyes általatok hozott/küldött adag kupakot kézzel átválogatunk, azaz szinte nullára redukáljuk a hiba lehetőségét, ami ezek szerint mégsem elégséges.
Ezért kérlek Benneteket fokozott figyelemmel gyűjtsétek a műanyag kupakokat számunkra, ezzel is megkönnyítve a válogatást .
Köszönjük!!!

2017. május 1., hétfő
Ússz együtt a ....
Kedves Követőink!
Szokás szerint zajlik velünk az élet, ismét nagy fába vágjuk a fejszénket ....
Néhány hete voltunk a Borsóházban fejlesztésen Olival, amikor új családokkal ismerkedtünk meg, akik közül 2-en voltak, egymástól függetlenül, delfinterápián a gyerkőcükkel. A beszélgetéseink során került említésre a terápia és mindkét család jelentős fejlődésről számolt be a delfinezés után. Elgondolkodtató volt... Kaptam egy harmadik család elérhetőségét is akik szintén voltak már ilyen terápián. Ők is csodás eredményekről számoltak be. Mindhárom esetben elsősorban mentális képességváltozás/fejlődésről számoltak de a szülők , egybehangzóan a delfinterápiának tulajdonítják a változást és természetesen mindenki tervezi, vagy már le is foglalta a következő terápiát .
Hazaérkezvén Budapestről kicsit félve vetettem fel itthon a hallottakat, de meglepő módon azonnal nyitott kapukat döngettem.
Belegondolva a helyzetünkbe reálisan már csak 2 terápia típus maradt amitől jelentősebb változást várhatunk, az egyik az őssejt terápia, ami szerintem nagyon gyerekcipőben jár még, Olinak nem is lett sajátja levéve a születésekor és több helyen is azt javasolják, hogy központi idegrendszer sérült esetében a leghatékonyabb a közvetlenül agy állományba való beadás ( okozhat szuper javulást vagy irtózatos-visszafordíthatatlan romlást).
A másik a delfinterápia.
Szerintetek melyik mellett tettük le családilag a voksunkat ? Igen, valóban a delfinekre szavaztunk :)
Olivér hihetetlen akaraterőről tett már tanúbizonyságot, azt gondolom, hogy egy ilyen csodálatos kisfiú aki már most is próbál kommunikálni, ilyen-olyan módon kifejezi az akaratát megérdemli az esélyt, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki a helyzetéből, ami később mindannyiunk hasznára lesz.
A korábbi családokkal folytatott beszélgetések alkalmával minden esetben egy helyszín került elő újra és újra: Törökország, Antalya
Rengeteg utánaolvasás, érdeklődés, kérdezz-felelek után mi is emellett a központ mellett döntöttünk.
Azonban ahhoz, hogy ez megvalósulhasson számos dolognak kell összehangolódni ( anyagiak, helyfoglalás, repülő és szállásfoglalás, útlevelek... stb)
Delfinterápia
Az állatasszisztált terápiák közül a delfinterápia egyre népszerűbb terápiás módszer napjainkban. Teljes nevén delfin asszisztált terápia (DAT), melyet az amerikai Dr Nathanson kutatásai, módszere és munkássága tett méltán világhírűvé. Azóta számos terápiás központ alakult szerte a világon.
A delfinterápiás központok speciális, komplex programokkal várják azokat a gyermekeket és felnőtteket, akik valamilyen testi,-lelki, -szellemi problémával küzdenek.
A gyógyításban elért eredmények, csakúgy, mint az egészséges emberek hosszú évtizedek óta összegyűjtött tapasztalatai igazolják e különleges terápia hatékonyságát.
A delfin hatása az emberre
Bár még korán sem tudunk mindent a delfinek kifinomult szociális viselkedéséről és intelligenciájáról, mára már számos kutatás bizonyítja, hogy ezek a csodálatos élőlények sajátos, bonyolult nyelvvel és szokásrendszerrel rendelkeznek.
Napjaink tudományos kutatásai behatóan foglalkoznak a delfinek képességeivel. Legendák keringenek a delfinek szociális érzékenységéről és segítőkészségéről, számos történet szól bajbajutott hajósokról, akiket delfinek mentettek ki az óceánból.
A 80'as évek elejétől kezdve számos kutatás és tudományos értekezés foglalkozik a delfinterápia hatásaival. Birch és Cole a delfinekkel együtt úszó emberek agyhullámaiban mutatott ki szignifikáns változást, szemben a kontrollcsoport agytevékenységével, amely nem úszott az állatokkal. Ez meggyőzte a kutatókat is arról, hogy a delfinek képesek hatást gyakorolni az emberre.
Az általuk kiadott hallható és nem hallható tartományba eső hangok és rezonanciák pozitív hatással vannak az ember ideg-és energiarendszerére, erősítik az immunrendszert, kiegyensúlyozó hatással vannak a belső szervek és mirigyek így végső soron az egész szervezet működésére...
A delfinekről
A delfinterápia során többféle delfinfaj segíti a terapeuták munkáját, mégis leggyakrabban palackorrú delfineket alkalmaznak erre a munkára.
A terápiás központokban dolgozó delfinek speciális, hosszas képzésben vesznek részt, csakúgy, mint az őket irányító trénerek és a velük dolgozó terapeuták.
Türelemmel, odafigyeléssel követik a tréner és a terapeuta utasításait, kézjeleit. Minden delfinnek van egy külön trénere, aki a terápiás órák között, illetve után is edz vele.
A terápia felépítése
A delfinterápia felépítését és módját minden központ saját metódusa határozza meg.
A terápiás óra különböző helyeken más- más alapokra épül. Legtöbb terápiás óra két részbő áll, egy platform munkából és egy vízi munkából, olyan módon, ahogy ezt a páciens fizikai és lelki állapota lehetővé teszi. A fejlesztés lépcsőzetes, a páciens egyre közeleb kerül a delfinhez, egyre több a delfinnel való közvetlen kontaktus, érintés.
A terápia általában 10 napos turnusokban zajlik, ahol a napi egy delfinterápia mellett (30- 40 perc), gyakran többféle, különböző terápiás eljárás közül választhatnak a jelentkezők. Ilyen pl. a hyppoterápia (lovas terápia), fizioterápia, craniosacralis terápia, játék- és családterápia stb. is.
Alkalmazási területek
Számos betegség és állapot kezelhető és javítható a delfinterápia segítségével.
Figyelemreméltó eredményeket értek el a különböző, meghatározhatatlan eredetű magatartás -és kommunikációs zavarok, az autizmus kezelésében, de eredményesen alkalmazzák halmozottan sérült gyermekeknél, cp-s, Down- szindrómás pácienseknél is. Ilyenkor a delfinekkel való találkozás élménye jelentős lökést adhat a páciens fejlődésében. A gyermekek sokkal nyitottabbak és motiváltabbak lesznek, a személyes és külvilággal való kapcsolatukban, ill. mozgásos feladatok végrehajtásának tekintetében is. A terápia ideje alatt a gyermek és a vele dolgozó terápiás delfin között is "barátság alakul" ki, s a közös feladatok, élmények, emlékek a gyermeket hosszabb távon is elkísérhetik. A változás sok esetben napról napra érezhető.
A delfinterápia a családok számára is nagy élmény. A terápia során szerzett élmények, a közös nyaralás, a delfinekkel való találkozás erősíti a családi kapcsolatokat.
Mindemellett fontos tudni, hogy a delfinterápia akkor igazán hatásos, ha egy terápiás folyamat része és a páciens a számára szükséges, folyamatosan alkalmazott klasszikus terápiák ( pl. fizioterápia, hidroterápia, hyppoterápia, logopédia stb.), illetve egyéb fejlesztő terápiák mellett részesül delfinterápiás kezelésben. Az elért eredmények megtartása és fejlesztése a terápiából való hazaérkezés után külön feladat.
Az Antalyai Delfinközpontról
Az elmúlt években az európai gyerekeknek hosszú ideig kellett várniuk, míg eljutottak az Egyesült Államokba, illetve a távoli központokba, delfinterápiára. Az első törökországi (antalyai) terápiás központ megalakulásával elhárult az akadály a delfinterápiát igénylő, európai páciensek elől, hogy részt vegyenek a terápián. Így az utóbbi években, számos sérült gyermek kerülhetett közelebbi kapcsolatba a delfinekkel, s tapasztalhatta meg e nagyszerű módszer előnyeit.
Az antalyai központ, Törökország legrégebbi delfinközpontja, mely a kitűnő szakmai háttér mellett, árban és távolságban is sokkal elérhetőbb, mint a tengerentúli helyszínek.
Az antalyai delfinterápiás központ 2001-ben nyitotta meg kapuit a "Soulsience" iskola keretei között, 10 éves fáradtságos, előkészítő munka eredményeképpen. Vezetője az elismert Murat Kemaloglu professzor, aki nagy gonddal és folyamatos szakmai fejlesztés mellett irányítja a központot.
A terápiás program 10 napig tart.
http://dolphintherapy.eu/
2017. március 28., kedd
Oli és a csípője
Kisebb szünet után ismét friss és nagyon jó hírekkel jövünk :)
Január végén ugyebár ott tartottunk, hogy a debreceni dokibácsi és néni megegyeznek, hogy melyikük végzi el Oli csípőműtétjét. Ehhez hívták segítségül egy budapesti hipi-szupi gyerek ortopédszakorvos másodvéleményét. Természetesen elvittük hozzá Olit vizsgálatra február 14-én, ami nem egészen a várakozásaink szerint alakult...
Privát rendelés természetesen, mert tb szakrendelésre hónapokat kell várni. Doktorbácsi kedves, aranyos, segítőkész... stb egészen addig a pillanatig míg rá nem jött, hogy nem Ő fogja operálni Olit. Onnantól "pál fordulat" és jött a protokoll dumával, miszerint is mindenképp kell Olinak a csontos műtét, és egyébként is felelőtlenség kitenni a lágyrész ( combizom) műtétnek, mert előbb utóbb úgy is kell a csontos műtét, akkor pedig feleslegesen tesszük ki eggyel több altatásnak+beavatkozásnak a gyereket. Na köszi! Ismét okosabbak lettünk, ugyanis szerinte Ő vállalja a a felelősséget a gyerekért. No hiszen! Eddig meg voltam győződve, hogy a gyerek az enyém és a vele járó felelősség is az életem végéig.
Egy szónak is száz a vége, sikerült másfélszeres díjat fizetnem ( 18.000,- Ft), mert túlléptük a 20 perces vizsgálatot kb 10 perccel, azaz sokkal könnyebb pénztárcával és nem sokkal okosabban jöttünk haza.
Ezek után kissé félve hívtam Debrecent, nem tudtam, hogy ez a másodvélemény mennyire fogja befolyásolni az ottani hozzáállást. Szerencsére semennyire nem volt rájuk hatással :) Március 3-án újra elindultunk Debrecenbe, hogy pontot tegyünk a dolog végére és végre történjen valami. Hosszú várakozás után ( ilyen ritka szerencsére) sikerült beszélnünk mindkét ortopéd orvosunkkal és hihetetlen jó hírrel zártuk , azaz március 22-én elvégzik a lágyrész műtétet Oli mindkét lábán. Szóval irány a vérvétel és az aneszteziológus, beszéljünk meg mindent, így csak az operáció napján kell befeküdnünk ( igen nekem is :))
Ez minden várakozásunkat felül múlta, nem hittünk a fülünknek, ámbár mi nagyon szerettünk volna hamar túlesni ezen, de, hogy ennyire hamar azt remélni sem mertük .
A műtétet megelőző héten jártunk a Borsóházba, hogy a megfelelő kondival tudjunk nekilátni a műtétnek és az azt követő felépülésnek. ( itt is indokolt a királyi többes, ugyanis ennyit mostanában nem sétáltam mint azon a héten napi 2*40 perc)
A műtét reggelén vettek fel bennünket az osztályra, minden rendben zajlott, Olit előkészítették.. stb, majd elvitték. Irtó hosszú, kb másfél órás volt a műtét ( életem leglassabb 90 perce ...) . Az altatásból szépen ébredt, zökkenő mentesen, és persze fájdalmakkal. Mindkét combon a belső hajlatban van 1-1 bemetszés kb 3-4 cm hosszan , 4-5 varrattal.
Viszont ami nekünk nagyon fontos, hogy NINCS GIPSZ!!!! Olival aki igazi kis örökmozgó tud lenni a maga módján, katasztrófa lett volna a 4-6 hét fekvő gipsz. Az esti órákban már igényelte, hogy az ölembe fogva sétáljunk a folyosón . "Induljunk! Egy körre ! ". Az éjjelünk igen nehéz volt az elkövetkező pár napban, de túléltük/túlélésre játszunk ( az infúziós kávé jól jönne :D )
A lábain szinte azonnal látszódtak a lazulás jelei és persze rögtön leellenőriztem a doktorbácsi ígéretét, miszerint csak részlegesen végzi el a bemetszéseket, azaz nem veszi el Olitól az izmok működtetésének lehetőséget véglegesen.
Természetesen nagyon hosszú út áll még előttünk, rengeteg torna, masszázs, rehabilitáció, de reményeim szerint ismét beváltjuk a hozzánk fűzött reményeket, ezúton is köszönjük a doktorbácsinak a belénk vetett bizalmát, Ő volt az egyetlen az ortopéd szakorvosok hosszú sorában akikkel az elmúlt 1 éveben találkoztunk!
Oli szokás szerint mosolyogva, töretlen jókedvvel viseli a neki lassan már megszokott kihívásokat, büszke vagyok rád kisfiam!!!!
2017. január 29., vasárnap
Háttér munka ( ovi, rehabilitáció, csípő műtét )
Kedves Követőink!
Olivér körüli munkák akkor is zajlanak, mikor nem blogolok minden egyes lépest külön-külön 🙂
Így most gyorsan eszközölök egy expressz összefoglalót az utóbbi hetek eseményeiből amik érintenek Bennünket.
Még decemberben kértem tőletek segítséget Oli ovijába egy csoport szoba felújításhoz, hihetetlen gyorsan kaptunk számos felajánlást, segítséget, így a munkálatok január 2. hetében el is kezdődtek, és zajlanak jelenleg is . Remélhetőleg heteken belül már birtokba is vehetik a gyerekek 🙂
"A Borsóház Nemzetközi Intenzív Terápiás Központ részleges finanszírozási megállapodást kötött, ennek köszönhetően 2017-ben minden magyarországi bejelentett lakcímmel és érvényes társadalombiztosítással rendelkező súlyosan és/vagy halmozottan sérült gyermeket és felnőttet az alábbiak szerint tudunk ellátni.
A finanszírozás az alábbi ellátásra vehető igénybe:
- „Intenzív Tréning” gyógytorna-fizioterápia - TheraSuit, TheraTogs
A finanszírozás mértéke: 45%
A finanszírozott ellátási ciklusok mennyisége javaslattól függ.
A finanszírozást az ellátási protokoll betartásával vehetik igénybe a páciensek..."
Debrecenben... újból rtg készült, vizsgálat, megbeszélés, mert ugye a csontos műtétre vittük volna...egyszer csak azt mondá a doktor úr : hát, elég érdekes ez a gyermek, ugyanis FANTASZTIKUS, hogy fasciomyotomia-izombemetszés a feszes részeken-eredménye az a rtg-nek szerint, hogy a jobb oldali vápába visszakerült a femur feje, a bal oldali pedig nem fölfelé, hanem oldalra rotált(kifordult) de mindkét fejen ottmaradt a mag, azaz az ízületképző! Mindenki rosszul értékelte eddig, mert felfelé nyúltnak látta. Ha ilyen jól reagál erre a műtétre, akkor azt javasolja, hogy ITTHON végezzünk rajta nagyobb izombemetszést és NEM A CSONTOS MŰTÉTET, mert megéri! Tehát, ugyanazt, de mégsem teljes izomátvágással, hanem csak részlegessel, de nagyobbat, mint amit Nazarkin csinált. Eddig ezt itthon mindenki elutasította!
Olivér körüli munkák akkor is zajlanak, mikor nem blogolok minden egyes lépest külön-külön 🙂
Így most gyorsan eszközölök egy expressz összefoglalót az utóbbi hetek eseményeiből amik érintenek Bennünket.
Még decemberben kértem tőletek segítséget Oli ovijába egy csoport szoba felújításhoz, hihetetlen gyorsan kaptunk számos felajánlást, segítséget, így a munkálatok január 2. hetében el is kezdődtek, és zajlanak jelenleg is . Remélhetőleg heteken belül már birtokba is vehetik a gyerekek 🙂
Decemberben szereztünk tudomást, hogy a budapesti Borsóházban (ahová tréningezni járunk ) hihetetlenül szuper új kezdeményezés jött létre !
A finanszírozás az alábbi ellátásra vehető igénybe:
- „Intenzív Tréning” gyógytorna-fizioterápia - TheraSuit, TheraTogs
A finanszírozás mértéke: 45%
A finanszírozott ellátási ciklusok mennyisége javaslattól függ.
A finanszírozást az ellátási protokoll betartásával vehetik igénybe a páciensek..."
Mivel ez nekünk is hatalmas segítség lehet, bejelentkeztünk januárra terápiás konzultációra. A héten jártunk fent, hogy részt vehessünk a konzultáción és mivel minden jól sikerült, így megkaptuk az 1 éves fejlesztési tervünket és a támogatást !!!! Óriási segítség ez nekünk és számos más családnak is akik ebben részesülhetnek. Köszönjük!!!!
Adód 1%-val támogathatod ezt a nemes kezdeményezést
BORSÓSZEM GYERMEKFEJLESZTŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
18035997-1-07
Oli és a csípője ( tanmese)
Oli bal csípője sajnos nem a vártak szerint alakult a tavalyi beavatkozás után, javult de nem a kellő mértékben. Így tudomásul vettük, hogy szükség lesz a csontos csípő műtétre, amikor is a helytelenül álló combcsontot elvágják, a megfelelő szögbe igazítva csavarozzák, lemezelik, majd 6 hét fekvő gipszbe teszik. Számos lehetőség körbejárása, több konzultáció (itthon és külföldön egyaránt) Debrecen mellett tettük le a voksunkat. S útra keltünk szintén a héten 🙂
Előre sajnos nem tudnak jósolni, betegenként eltérő a hatása, de mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a legjobb eredménye legyen 🙂
Természetesen a korábban végzett beavatkozás is csak egy lehetőség volt, amit (a doktor úr véleménye szerint is !) maximálisan kihasználtunk. Köszönet ezért mindenkinek aki bármilyen módon támogatta vagy részt vett Oli rehabilitációjában !!!

Jövőhéten egyeztet doktor úr a helyi gyerekspecialista doktornővel ( akivel eredetileg felvettem a kapcsolatot) és megbeszélik, hogy ki és mikor végzi el a műtétet , aztán gőzerővel mehet a rehabilitáció !
Címkék:
Borsóház,
miotenofasciotomía,
rehabilitáció
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)