Na
a keddi napunk elég vacak volt. Megint nagyon sokat "tekintgetett",
annak ellenére mondjuk jó kedvű volt. Reggel Mama elvitt minket a
gyerekorvoshoz, mert kiütéses és meg akartam nézetni. Hála az égnek
semmi komoly, tejci pöttyös :) Meg lettünk dicsérve, hogy milyen ügyes
volt ( szerintem ez volt az első alkalom, amikor nem sírt és dumált a
dokibácsinak is) és milyen sokat nőtt :)
Aztán haza jöttünk gyors hajmosás, pakolás és irány a Mamához, ugyanis virágot akart ültetni. Tök sokat kint voltunk,picit aludt is, aztán pont indultunk Csongrádra a korai fejlesztésre Katikához. Kicsit tartottam tőle, hogy lesz-e értelme, így, hogy nyűgös, de állati ügyi volt. Nagyon meg volt dicsérve és persze kaptunk új feladatot. Hazafelé aludt a kocsiban, de mire kiszálltunk persze felébredt. Ettünk, bohóckodtunk de nem nagyon volt rá vevő, szóval irány haza. Apa már várt minket nagyon :) Sajnos nem volt túl jó kedve, mert létszám leépítés lesz náluk és aggódik,hogy ő is benne lesz :( De gyorsan megvigasztaltam, mondtam neki, hogy ha ez valóban így lenne, akkor ő marad itthon Olival én meg vissza megyek dolgozni! Na pont ez jutott neki is eszébe :) Reméljük azért erre nem kerül sor :)
A fürcsi már nagyon nyűglődve telt, de vacsi után gyorsan elaludt 8:30körül, aztán kelt negyed 10-kor, mikor én mentem aludni, na és innen kezdődött ismét a kálváriánk, ugyanis innentől 3-ig kb 2*30 percet aludtunk :( éjfélkor már hasmenésem volt az idegességtől, 2-kor sírva fakadtam, fél 3-kor pedig küldtem egy nem túl kedves üzenetet a Jóistennek, és lás csodát, lehet, hogy igazam volt, ugyanis 3-kor aludtunk .

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése