Szombaton Mamával együtt voltunk boltba, megbeszéltük, hogy ott
találkozunk. Hát állati meleg volt, kb 10-kor mentünk, azt hittem
megdöglök mire hazaértünk :( Itthon gyorsan bedobozoltam egy pár gyerek
holmit, amiket felvittünk a padlásra, mert már vagy kinőtte Olika vagy
majd sokára lesz még jó. Összeállítottam közben az ebédre készült
túrógombócot,meg a kapros-túrós sütit Mamáéknak.Közben Mama vigyázott
rá. Majd elment haza és öcsém vitte el a sütit mikor szóltam, hogy
készen van. Délután átjöttek a Mamáék a Papával kicsit babázni, kicsit
pancsolt a medencében,majd hintázott és végül elaludta hintában :)
Majdnem 8 volt mikor felébredt gyorsan fürdés, vacsi, cici és alvás.
Újabban az a szokása, hogy 3-4 körül felkel és aztán 6-7 körül végleg
ébred.
Így volt ez vasárnap reggel is :) AzApját hagytuk még aludni kicsit, kimentünk a piacra, ahol találkoztunk a Papával, éppen sorban állt lángosért így nekünk nem kellett:) Vettem két pólót a piacon magamnak, egészen jók,most már lesz miben utcára mennem a hőségben is :) Aztán délelőtt elvittem Olit a Mamáékhoz, Lacus meg eljött értem és elmentünk meglátogatni a barátainkat, akik nagyon aranyosan meghívtak minket ebédre egy kis hús sütögetésre :) Közben haza jöttünk és bejelentkeztek Apuék, hogy hazafelé menet meglátogatnának minket. Kicsit rendet tettünk Lacussal, aztán mikor jöttek Apuék Lacus elszaladt a Manóért,meg az anyáékhoz az eredeti ebédünkért :) Közben Apuék jöttek, kapott Oli egy süni labdát, meg egy medencét. Miután elmentek elmentünk a barátainkhoz, onnan vittem vissza Olit a Mamáékhoz. Majdnem 6 volt mikor hazaértünk és 1/2 7 után mentem Oliért. Miután hazaértünk gyors fürcsi, vacsi és cici, már 1/2 8-kor aludt egészen hajnal 3-ig majd gyors evés és alvás 6-ig, utána még magamhoz vettem és sunytunk 7-ig.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése