Na szóval ezen az 2011-es éven is túl vagyunk :)
Bevallom , nem nagyon szeretném visszapörgetni az idő kerekét, örülök, hogy túl vagyunk bizonyos dolgokon. Mint pl az év eleji shunt-ölések, a tavaszi epilepsziás harcunk, a nyári durva rohamok... stb.
Na de nehogy csak a rosszakról beszéljek nagyon sokat fejlődött mozgásban, mentálisan pedig rengeteget!
Mindjárt 16 hónapos lesz, ezért most először azt gondoltam írok egy kis listát arról amiket tud :)
- minden mozgásformában emeli és tartja a fejét ( néha nem túl sokáig ugyan)
- alkalom adtán hason kitámaszt
- próbál önállóan kúszni-mászni ( kisebb nagyobb sikerrel)
- háton fekvésből emeli a fejét ( állát a mellkasához érinti;néha a lábát is emeli közben :D )
- két kézzel kapaszkodva háton fekvésből felhúzza magát ülésbe
- az előző pózból kinyomja magát állásba, továbbra is két kézzel kapaszkodva ( fejét is emeli,de nem mindig és néha meginog)
- kb 2 hónapja etetőszékben ülve tud enni ( eddig ölben etettem)
- kb ugyanennyi ideje iszik cumisüvegből ( csap hideg vizet és tejet, mást nem!)
- próbálja a kezébe adott ételt a szájába tenni, általában sikerül
- 1 hónapja harapni is megtanulta az ételt
- kb 2-3 napja próbálja megrágni és lenyelni is a leharapott falatot, de többnyire kiköpi
- ha az én kezemben van amiből harap, akkor azt ügyesen rágja és nyelni, ritkán köpi ki
- rövid utasításokat megért és követ pl. emeld a fejed, nyisd a szád, csukd be a szemed ( hajmosásnál), ácsi... stb
- imád nevetni, több módon tud nevetni és provokálja is ha nem lenne egyértelmű, hogy mit vár tőled :)
- rengeteg mondókát, éneket ismer és láthatóan felismer
- megismeri és megkülönbözteti azokat az embereket akikkel rendszeresen találkozik
- mindenkivel barátságos, mosolygós
- a hangutánzás egyre jobban megy, próbál rövid szavakat mondani ( anya, hagyjál :D)
- mindkét kezét ügyesen használja, középre hozza őket, próbál 2 kézzel fogni
- csikorgatja a fogait :P
Adatai:
Magasság: 76,5 cm
Súly: 8.750 gr
Fejkörfogat: 44 cm
Mellkas: 47 cm
Fogak: 10

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése