vannak felénk mostanában, ugyanis Olcsika egyszerre növeszti 4 rágó
fogának belső oldalát, és a 4 szemfogát! Szóval ismét kezdünk
álomkórosak lenni , persze nem a túlzott alvástól :P Egyébként minden
foga éppen nem törte még át az ínyét, de már ott fehérlik!
Ezt leszámítva jól vagyunk. Végre ki tudunk mozdulni nincs az a rohadt hideg, sőt kifejezetten tavaszias az idő! Nem mindig sikerül olyan sokat mennünk mint tervezem, de nem baj, ami nagyon fontos azt mindig elintézzük.
Kezd meglátszani rajta, hogy issza ezt a roboráló lötyit ( bár nem mindig sikerül meginnia a napi előírt mennyiséget :( ), már nem látszik ki minden bordája :). Egyre többet próbálja használni a kezeit, nagyon ügyesen fog, középre rendez, eldob... stb velük. Sokat okosodott az elmúlt időszakban, aminek nagyon örülök! Ezzel párhuzamosan azonban a nagymozgások, mintha meglassultak volna, nem szeret hason lenni ( ha éppen mégis, akkor állati ügyesen kúszik önállóan, sőt kitámasztva leskelődik!), régebben tudott lépkedni ha akart, most inkább páros lábbal ugrizik. Ez is jó, csak kicsit többet várok tőle! :P
Sokat ültetem az etető székbe és a kompba, hogy ne mindig háton feküdjön és nagyon szereti! A kompot annyira azért mégsem, de azzal az a baja, hogy tartania kell a törzsét!( hát ez van :D).
Pár napja megint elővettem a youtube-on lévő gyerekdalokat és láss csodát, az én gyerekem ( aki papíron látássérült!) nézte és nézte őket!!! ( persze csak azokat amiknek a dalát szereti, és élénk színű, nagy és lassú animációja van, na de akkor is NÉZTE!!!).
Időközben leadtam az Önkormányzathoz a közgyógyos módosító igényünket, elvileg kb 3 hét az ügy átfutási ideje, remélem nem lesz vele gond!
Közben voltam benn a szoc-i előadónál is, hogy szeretném megigényelni a mozgáskorlátozottaknak járó évi egyszeri közlekedési támogatást. Na ebből nem lett semmi, pedig már minden ehhez szükséges egyéb papírom megvan ( munkahelyről jöv. ig, koraiból tanulói jogvisz ig, orvosi ig) mert változtattak a jogszabályon és nekünk az nem jár. Na nekem se kellett több, hazaérve gugli, és szerintem igenis jár, szóval ez ügyben ismét mehetek persze a jogszabállyal felfegyverkezve! Jó mi?
A fejlesztések a szokásos menetrendben zajlanak, kértem itthonra kar izom erősítő feladatot Olcsinak, de ahhoz azApja is kell,mert 2 emberes, majd du-án kipróbáljuk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése