volt tegnap, sikerült a 11.30-as vonattal elindulnunk Kecskemétre
Olcsival. Na az én gyerekemet figyelte mindenki,mert ez a kis vigyori
egész úton nevetett, kacagott, sikongatott, annyira élvezte a vonatozást
:D
Persze dög meleg volt a városban (29 fok a főtéren napon), meg telis- tele van nyárfa szösszel amitől alig látok ki a fejemből + egyébként is taknyos vagyok.
Voltunk a Malom központban a Brendonban,meg Mamusznak ajándékot venni,mert most lesz hétvégén 50 éves. Közben Oli elaludt, és kb 45 percet aludt a babakocsiban úgy, hogy jöttünk, mentünk, és nála ez nagy szó mert nem aludt benne már nagyon régen. Voltunk a 100-as boltban is, aztán vittünk Mamusznak ebédet, meg vettem magunknak is pár szem péksütit, gondolván arra ha gyerekem felébred legyen mit ennie,nehogy éhen haljon míg haza nem érünk ebédelni :D Mire Mamuszhoz értünk felébredt és így ott evett is a Fornettis sütikből. Aztán indultunk a fodrászhoz, mert ugyanis az egész utazásunknak ez volt a tényleges célja, hogy csini rövid frizurája legyen Olinak. Nagyon ügyesek már együtt a fodrászunkkal, kb 15 perc alatt végeznek ( persze én fogom közben)és nevetve mindezt.Majd fotózom.
Aztán rohantunk haza, mert hozták a murvát amit rendeltünk, ugyanis a kapubejárónk eddig homokos volt és már évek óta rinyálok érte,hogy legyen valamivel megcsinálva, mert hordjuk be a rengeteg homokot, sarat. És most végre nekikezdett Lacus megcsinálni, nagyon szép lesz ha kész lesz.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése