Az utóbbi néhány nap is eseménydúsan telt ( mind mindig :P). Olivér szokás szerint az eszik-nem eszik magánszámát produkálja naponta változó állásponttal. Az egyik nap szépen és sokat eszik másnap meg alig lehet pár falatot belekönyörögni. Kapja pedig az étvágy javítókat is. Mindegy ezen már nem agonizálok, éhen nem hal az biztos, szerintem csak engem szivat ezzel.
Az alvása is elég hektikus volt az utóbbi 1 hétben, ez hétfő éjjel csúcsosodott, amikor is hajnali 1/2 3-kor volt hajlandó elaludni és aztán is csak 1-1/2 1 órákat aludt reggelig. Kedden emiatt mindketten elég totálkárosak voltunk, szokás szerint Mamusz mentette meg a helyzetet, és elvitte Olcsit éjjelre. Persze a Mamusznál aludt az én drága egyetlen csemetém este 9-től reggel 7-ig!!! Na jó én is itthon magányomban már este 9-kor aludtam, éjjel azApja mikor hazaért a munkából aggódva felrázott, hogy hol a gyerek ( hol lenne, ha nincs itthon, nem tudom mit gondolt)? Közöltem, hogy Anyunál és azzal a lendülettel aludtam is vissza egészen reggel 1/2 9-ig ( Hallelujja!!!).
Szerdán aztán végre ellátogattunk a bölcsibe!!! Nagyon aranyosan fogadtak bennünket a gondozónők és a gyerekek is. Leültem Olival a padra ahol az aktuális udvar felügyelő gondozók ülnek ( vagy a büntiben lévő gyerekek :D ) és egy édes szőke hajú, kék szemű kisfiú rögtön kiszúrta Olit,odajött simizte a kezét, arcát, puszit adott neki... stb. Aztán jött-ment, de egy simi erejéig mindig visszatért Olihoz. Azt mondta a vezető gondozőnő ( Judit néni), hogy ez a kisfiú a legrakoncátlanabb a bölcsiben! Hát mi nem ilyennek láttuk, Olinak is szimpi volt kifejezetten. Persze csajozott is a fiam (nem is ő lenne!), a padon üldögélt mellettünek egy ideig egy szőke hajú, kék szemű kicsi lány,akit Oli megsimogatott(! az én fiam aki még minket is inkább marcangol,mint sem simiz), és a kislány hagyta magát. Igaz, hogy véletlenül meghúzta Oli a haját ( tényleg véletlen volt és a kislány sem vette igazán zokon szerencsére), de összességében aranyosak voltak. Nem voltunk végülis csak kb 3/4 órát, addigra Olcsi elfáradt és nyűgös lett. Sok volt neki egyszerre a bölcsiben lévő rengeteg inger ( kb 20 gyerek jö, megy, szalad, kiabál, sikít, nevet, bicajozik, motorozik....). De nem adjuk fel, megyünk ma is :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése