1. nap
Első napunk (2012.09.05, Olivér 2. születésnapja) alkalmával sikerült gyorsan és könnyen oda találnuk ( köszönhetően azApjának és a technikának :P), elfoglaltuk a szállásunkat is amivel meg vagyunk elégedve. Aranyos volt a hölgy aki fogadott bennünket, ugyanis miután kiderült, hogy együtt alszunk Olival nem is volt kérdéses a számára, hogy 2 személyes ágyra lesz szükségünk ( természetesen nem Oli miatt....). Miután bepakoltunk és ebédelt Oli, gyorsan el is aludt, bár csak 30 percre volt lehetősége, ugyanis kezdődött az első terápia.
Minden terapeuta fiatal és kedves, azonban nekünk ismét szerencsénk volt, ugyanis egy szép kis szőke hölgyet kaptunk ( nem is Oli lenne, ha nem a szőkét választotta volna :D) Kasia személyében. Volt egy kis sírás az elején, de az a idegen környezetnek tudható be, ugyanis gyorsan abba maradt, és felváltotta az intenzív érdeklődés. Tulajodnképpen az első alkalom szinte végig az állapotfelmérésről szólt, hogy mit tud, mit nem és hogyan lehet rávenni, hogy dolgozzon. Ja és már az első alkalommal megkapta a "szkafander"-t (Theratogs) ruhát.
Kék Theratogs "szkafander" |
2.nap
Ekkor reggel 8:30-ra mehettünk a délután helyett, mert volt szabad hely csütörtök-péntekre ( ez nekünk sokkal jobb egyébként időben). Már ismerősként és szeretettel fogadta Oli Kasia-át. A kezdő feladatok megegyeznek minden nap ( mint kiderült) ezek az álatalános testkép ( kar, láb, popsi.. stb saját kézzel való érintése/simigatása, zokni lehúzás.. stb) és lazító feladatok. Ezt követkik a funkcionális ( térdelés, ülés, állás, kéztámasztás) feladatok. Majd a terápia közepétől jön a "szkafander" és abban a feladatok amik elsősorban a hát és nyakizmok erősítésére, az ülés és a kartámasz használatára összpontosulnak , mindezt persze nyitott tenyérrel :)
3. nap
A héten az utolsó volt :) Reggel már a termben lévő mindhárom terapeuta lány széles mosollyal és "Jó reggelt Oliver, puszi-puszi" felkiáltással üdvözölte Olcsit ( nincs mit tenni nagy szívtipró :D). A kezdő menetrend a szokásos volt, azt leszámítva, hogy Kasia elküldött kávézni ( persze én rögtön mondtam, hogy köszi, de már ittam, mire mondta, hogy akkor igyak mégegyet, szóval szépem leépített :P). Mikor visszamentem, pont adta fel a "szkafandert" és kezdték a felülést gyakorolni, meg a hasalást . Mondta is Kasia, hogy ma biztos lesz sírás , mert tudja, hogy ezt ne szereti, de nem volt gond! Nagyon ügyesek együtt! Kaptunk hétvégi házifeladatot is mégpedig a következőket:
* sokat legyen hason, vagy oldalt, hogy a test közép vonalát tudatosítsuk benne
* ültetésnél csak minimális támaszt szabad neki nyújtani, mert előszeretettel használ bennünket támasztéknak
* hanyatt fekve, felhúzott és jól megtámasztott lábakkal fejet középen tartva a saját kezeivel kell végig mutogatni a testrészeit amiket elér és az enyémeket is ( pl. Oli orra és megfogja, majd Anya orra és azt fogja meg). Ezt egyébként az esetek 99%-ban játsza az anya és a baba csak nálunk a feszessége miatt kimaradt
Jelenleg ennyi volt a heti bes.zámoló, jövőhét foly köv :D
Nagy-nagy öröm ez, hogy megadatott ez a lehetőség, s bizonyosan meglesz az eredménye is!
VálaszTörlés