2012. október 4., csütörtök

Voltunk, tanultunk, visszamennénk...


Pénzes Xénia vagyok, kisfiam, Olivér 2010.09.05-én született Kecskeméten, 36 hét+6 napra oxigénhiánnyal, 1-es Apgar értékkel, 48 cm-rel és 2600 grammal. Sajnos a köldökzsinór háromszor volt a nyakán, ez okozta a gondokat.
A születését követően négyszer élesztették újra az első 24 órában. Ennek következtében shunt-je van, mozgásában jelentősen korlátozott, az agyvérzések és az epilepsziás gyógyszerek hatására nem lát. Már 3 hónapos kora óta folyamatosan járunk heti 3 alkalommal Dévény-tornázni, heti két alkalommal koraifejlesztőbe, ahol a mozgás mellett az értelmét és a látását is fejlesztik, valamint heti egy alkalommal zeneterápiára és talpmasszázsra is.

Ezek mellett azonban folyamatosan keressük az újabbnál újabb lehetőségeket Olivér fejlesztésére, hiszen a cél még messze.
2012. szeptemberében részt vehettünk egy lengyel intenzív mozgás fejlesztő tréningen. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez! Napi 2 órás tornája volt Olinak. Olyannyira jótékony volt ez a terápia, hogy az én kisfiam aki mindezidáig önállóan csak oda-vissza fordulni és kúszogatni tudott egyedül, és sokszor még a fejtartás is nehezen ment , immáron ül egyedül!



 
A gyerek teljes testtartása megváltozott, sokkal jobban tartja magát, a fejtartás sem jelent már akkora gondot, mint eddig, nyitja a tenyereit, amik eddig ökölbe zárva voltak. Felülni sajnos még nem tud egyedül, de egy kis segítség után már akár 2 percig is ül törökülésben, kartámasszal!!!!
Azt gondolom, hogy ez egy igen kimagasló teljesítmény, ami dicséri a lengyel terapeutánkat, akinek nagyon hálás vagyok. Azonban mindenek előtt Olivér fiam elszántságát, akaratát és kitartását példázza a teljesítménye.
Természetesen kaptunk házifeladatokat is, amiket azóta szorgalmasan gyakorlunk nap mint nap , így sikerült a néhány másodperces ülésből 2 percig eljutnunk!

Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy 2013.januárban megismételhessük a tréninget ( hiszen mára látványosan bizonyította hatékonyságát, és jelentősen javította Olivér életminőségét). A terapeutánk javaslatára immáron napi 2-szer 2 órás tréningre lenne szüksége Olinak.

A napokban kaptuk az újabb diagnózist miszerint tej, kazein, tojásfehérje és rozsliszt allergiája van Olinak, ami új kihívást jelent számunkra a megfelelő táplálását illetően.

Ahogy a többi fejlesztést, sajnos ezt sem támogatja a TB, sem az OEP. Ezért az állandó fejlesztések kiadásai mellett, ami havonta meghaladja a 100.000,- Ft-ot, igen nagy anyagi nehézséget okoz ennek az intenzív terápiának a díja, ami közel 1.400 Euro, valamint ehhez jön a szállás és étkezés költsége, amit Budapesten töltünk majd.
Ezért ezúton szeretnék segítséget kérni az ehhez szükséges összeg összegyűjtéséhez.
A felajánlások a következő bankszámlára küldhetők:
Pénzes Xénia, Lakiteleki Takarékszövetkezet, 52000018-15065294
IBAN: HU60 5200 0018 1506 5294 0000 0000
SWIFT: TAKBHUHB
Megjegyzés:Olivér fejlesztése
Aki ismer engem, bennünket tudja, hogy imádjuk ezt a kisgyermeket , aki nap mint nap bearanyozza az életünket! Egy gyermek szülőjének lenni kiváltság, Oli szülőjének lenni hatalmas megtiszteltetés számunkra. Kimondhatatlanul hálás vagyok a Teremtőnek, hogy Olivér anyukája lehetek: Köszönöm!
nyomon követheted Olivért a következő blogon:
http://oilvermindennapjai.blogspot.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése