Egy
hetet töltöttünk a Balatonon ( Szabadi Sóstó) Mamuszékkal együtt, de
külön szálláson. Nagyon szerencsések voltunk az időjárással is, 2 nap
volt amikor esett vagy nagyon fújt a szél és hűvösebb volt. Voltunk
hajóval Füreden, strandoltunk, leégtünk, kipihentük a leégést, majd
strandolás ismét kifulladásig :)
Minden reggel jöttek Anyuszék, hozták a reggelit, meg a szendvicsnek valót, amit nálunk elkészítettünk és irány a strand, ami a szállásunkhoz irtó közel volt. Szép füves a szabad strand területe, tele van fákkal ( és szerencsére csomó nyilvános wc-vel, ami ingyenes!). A víz hidegecske volt max 20 fokos, de bennünket ez nem gátolt az úszásban, vizeskedésben. AzApja nem negyon jött be a vízbe már vasárnap mikor indultunk haza, szerinte nagyon-nagyon hideg volt ( mi bent voltunk az Öcsémmel és Anyusszal).
Persze Olika a Papa kezében ringott szinte állandóan, ő etette, hurcolászta, szórakoztatta, én meg kicsit tudtam pihizni. A szálláson a járókában aludt egész ügyesen, csak ritkán kellett magunk közé venni :)
Sajnos az epije a frontokon túl a nagyon erős ingerekre is előjön, ezt tapasztaltuk most a Balcsin :( Mikor pl felébredt a repülőre, vagy az állandóan fel-le bicajozó "Mais bitteee!"-re. Sőt volt olyan is mikor az éhség váltotta ki, amire nem is gondoltam, mert ugyanis az én drága kisfiamnak megjött az étvágya! Szinte rendszeresen bevág ebédre egy üveg valami husis kajcsit, amit eddig 2-3 alkalomra fogyasztott el! Sőt mivel minden este mentünk vacsizni ( éljen az üdülési csekk! :)) így inden este Oli is jó alaposan teletömte a pocakját valamilyen husival és krumplival, esetleg egy kis levessel :) Pici falatokra kell vágni a kajcsit és akkor nagyon ügyesen megeszi, sőt ha mondom neki, hogy " Rágd meg alaposan!" akkor még jobban forgatja a szájában a falatot és rágásra emlékeztető mozdulatokat csinál :)
Szép volt, jó volt, de azért nagyon jó itthon lenni :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése