Sikerült nagyjából kitakarítanom szombaton, na nem tökéletes, de megteszi.
Mielőtt mentünk Oliért megvacsoráztunk,sütöttem tojást. Oli majdnem elaludt mikor oda értünk, de mondtam,hogy gyors öltözés és induljunk,majd itthon alszik. Persze napközben sem aludt csak 1/2 órát összesen.
Itthon gyors fürdés, vacsi és nem aludt,ugyanis beállítottak anyósék a kajával 8 körül . Itt voltak 9-ig. Aztán olyan nehezen aludt el a gyerek, hiszen fel volt pörgetve :( Éjjel persze többször kelt, most már szinte menetrend szerűen.
Vasárnap délelőtt voltak Mamuszék, de csak rövid időre, mentek a templomba és előtte ugrottak be. Délután felét itthon töltöttük, másik felét Mamuszéknál. Ott uzsizott-vacsizott Oli, ugyanis a 2 kaja között nem sok idő telt el. Uzsonnára gyümölcsös tejpépet evett reszelt almával, vacsira libamájas zsíros kenyeret hagymával. Nem írtam el, hagymával :) Itthon fürdés, szopi és alvás, persze tarkítva a szokásos sok ébredéssel.
Hétfőn Anyuszék elutaztak Nagyszokolyra a Nagymamám sírjához,meg a tesójához, csak este jöttek haza, így itthon voltunk egész nap. Nyüszis volt egész nap Manócska, szerintem lassan megint kezd kifáradni teljesen, lassan állandóvá válnak a lila karikák a szeme alatt:( Enni viszont nagyon jól eszik mostanában. Uzsira bevágott 1 1/2 szelet sült tököt, vacsira kb 140-160 tejpépet.
Éjjel szokás szerint vacak volt, este 8-kor már aludt, ébredt 9-kor, de gyorsan vissza aludt. kelt 11-kor, 12-kor aludt vissza, kelt 2-kor, 4:15 volt mire le tudtam tenni,majd ébresztő 6:40-kor végleg. Most meg alszik 10 óta remélem minimum 1 órát!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése