Kelt
1/2 12 körül, majd alvás, aztán még egy ébredés és alvás,majd 1/2
5-kor ismét kelés és 1/2 7-kor alvás egészen 9-ig. Összességében véve
nem kevés, csak szaggatott. Reggel ügyesen reggelizett 140 erdei gyümis
tejpépet Fantomalt-al,majd cici és irány Mamauszékhoz,mert mi
bementünk Kecsóra azApjával.
Ugyanis ki kellett cserélni a Sim kártyáját,mert már ősöreg volt és nem ismerte fel a telefonja. Még kék Westel feliratos volt :P
Aztán kimentünk Auchan-ba, de nem igazán vettünk semmit. Amit akartunk, azt végül nem vettük meg, még várunk vele. Na de hogy mennyien voltak! És még azt mondják nincs az embereknek pénze, mikor púposra megpakolt kocsikkal rohangáltak.
Hazafelé bementünk megnézni Törpit és gyorsan fel is csatlakoztatta magát rám, majd pillanatok alatt elaludt. Ott maradt Mamuszéknál én meg nekiállok takarítani, mert már baromira ránk fér.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése