csak
nagyon nyűglődősen mostanában :( Szegény gyerekecskémnek még mindig
nem tört át a z alsó két kis metsző, de már nyomulnak a szemfogai és
felül is! Szóval 6-an tolakodnak az első helyért :)
Kedden voltunk zeneterápián, meg koraizni is, hát nem volt valami nagyon aktív a gyerek inkább sztrájknak nevezném. Délután meg voltunk talpmasszázson is, nem élvezte, viszont nagyon ügyes volt!
Ma csak reggel mentünk a tanácsadásra, mert nem voltunk az 1 éves státusz óta és szerettem volna megméretni. Nem csalódtam mikor kiderült, hogy nem hízott semmit, viszont nőtt 1,5 cm-t. A lényeg, hogy nem fogyott,mert én attól tartottam, olyan kis vézna megint, kis csórikám.
Egyébként pedig nagyon jókat eszik mostanában, próbálom az etető székben ülve etetni, hogy megszokja. Remélem majd azért össze szedi magát súly ügyileg egy kicsit,mert a 4-es pelus tépőzárai megint össze érnek a pociján.
Ja és ma kapott először boci tejet, fele-fele arányban hígítva és picit cukorral felturbózva és fél decit megivott belőle! Na aztán persze szopizott még,mert az ugye kihagyhatatlan :D
Holnap reggel a tornán kezdünk, délután pedig irány a konduktor. Na nem lesz unalmas napunk,már előre látom :)
Ja és holnap jön az értékbecslő egy előzetes szemlét tartani, arra is nagyon kíváncsi leszek!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése