2013. október 29., kedd

Szeptember kevert vegyes

Itt van az ősz itt van újra
szép mint mindig énnekem
csak az orvoshoz járást rühellem....


Mivel édes egyetlen arany csemete fiacskám szeptember 5-én 3 évessé avanzsálódott így sajnos minden orvosi, szakorvosi, bizottsági és egyéb hivatalos papírunk, igazolásunk lejárt . Így aztán nadrágunkat felkötve nekiveselkedtünk a szokásos és néhány új orvosi vizsgálatnak....

Kezdtünk az ortopéd vizsgálaton még májusban
Ez azért is kiemelkedően fontos,mert Oli nagyon durván keresztezi a lábait, és még ráadásul állandóan spiccel a lábfejeivel. Na mármost gondoltam én mint laikus szülő, hogy Kecskeméten akad jó ortopéd szakorvos akihez ha elviszem és megvizsgálja minden bizonnyal megerősíti a feltevéseimet és felírja a szükséges segédeszközöket. 
Igen, ezt gondoltam én kis naív ( nem igaz, hogy nem tanultam még meg.....)! Kértem időpontot egy szegedi szakorvos kecskeméti magán rendelésére. Viszonylag gyorsan sikerült és már ott is voltunk a vizsgálat kellős közepén.  Ami 10 percig tartott, 7.000,- Ft-tal szegényebben, segédeszköz javaslat nélkül és sok tapasztalattal gazdagabban távoztunk. Ugyanis azzal kezdődött a dolog nyitja, hogy mi ugyebár Deb-be járunk és mint kiderült Szeged-Debrecen kibékíthetetlen utálattal vannak egymás iránt, na puff neki! Azt gyorsan elmondta a kedves doktor úr, hogy Szegeden ezt sem, azt sem így csinálnak mint Deb-ben és ha lenne jó neurológusunk ( ami van köszönjük szépen!) akkor írt volna már izomlazítót a gyereknek, mert ennek a gyereknek fölösleges a segédeszköz! Na itt köszöntünk el :) 

Akkor nagyon bosszantott a dolog, ma már tudom, hogy ennek így kellett lennie . Utána érdeklődtem hasonló helyzetben lévő családoknál jó ortopéd szakorvos után ,akihez végül szeptemberre kaptunk időpontot.
Izgatottan vártam, hogy utazzunk végre Bp-re Dr Mezőhöz aki minden hozzá fűződő reményemet beváltotta :D Egy szuper szakembert ismertünk meg , érdemes volt várni rá! 
Megvizsgálta Olcsit felírta amit szükségesnek látott, akkor rögtön le is mintázták a gyerek lábát... stb. Kért rtg vizsgálatot attól tette függővé egy másik eszköznek a szükségességet,a mire szerencsére nincs szükség, mert Oli csípője minden logikát sutba dobva köszöni szépen tökéletesen jól van :D 
Olcsi rtg


Néhány hét várakozás után elkészült a láb ortézis, amit mit ne mondjak Oli nem kedvel túlságosan de nagyon hasznos neki .
Multifunkciós ortézis :D

Helyesen használva
Folytattuk a vizsgálatokat szemészettel
 mert ugye Olika centrálisan látássérült is.  Normál szemészeti vizsgálatra kértünk időpontot egy kecskeméti nagyon kedves szemészhez. Mamusz volt az áldozat aki vitte Olit és azt hiszem feledhetetlenné vált ez a kis utazásuk. Azonban nem pozitív értelemben, ugyanis Olika többször is hányt az utazás-várakozás alatt ( a vizsgálaton szerencsére nem), olyannyira ráijesztve Mamuszra, hogy hazafelé jövet halálra vált hangon hívott fel , hogy azonnal találkozzunk a gyerek orvosi rendelő előtt mert úgy néz ki a gyerekem mint aki azonnal elájul! Persze szerencsére nem volt komoly a baj csak valami hányós-hasmenős vackot szedett össze a gyerek, de valóban igen sz@rul nézett ki.
Egyébként a vizsgálat eredménye a szokásos: tárgyat nem fixál, nem követ. Hangingerre reagál. Szemmozgások időnként conjugáltak, időnként váltva divergál. Szeme szervileg tökéletes.
Fejlesztések:
Továbbra is a szokásos menetrend.  Illetve, hogy egészen pontos legyek, beújítottuk a koraifejlesztőben Bogit a gyógytornászt  :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése