Csütörtök reggel
szokás szerint 1/2 7-kor volt ébresztő, ami nem is volt baj,mert 1/2
10-re mentünk Tiszavárkonyba a vákum masszázsra, pontosabban csak én
mentem Mama meg Olit dajkálta közben :) Az igazat megvallva nem olyan
egyszerű ez a masszírozás sem mint ahogy azt az ember lánya elgondolta,
ugyanis minden terület kezdésekor az első pár perc igen fájdalmas tud
lenni. Viszont megéri, ugyanis már ez után sokkal jobban éreztem magam,
sokkal "könnyebbnek". Igaz este nem tornáztam mert olyan izomlázam
lett, hogy csak pislogtam. Azt mondta a kishölgy aki csinálta, hogy pl
amennyi időt a hasamnak szánt, az kb 4.000 felülésnek felel meg! Durva
mi, naná, hogy izomlázam lett! Végül 3 órás volt a kezelés, mondta,
hogy ilyen "nagy generált" még nem csinált senkinek! Pedig vannak
nálam sokkal súlyosabb egyéniségek is a vendégei között.
A lényeg, hogy
Oli nagyon jó kisfiú volt egész csütörtökön, pedig jött a meleg, meg
néhol a záporok is. Hajnalban kelt 1-szer enni, de nagyon kis ügyesen
visszaaludt. Péntek reggel átmentem Anyuszékhoz 7-re, mert ment az
öcsém osztálykirándulni és én vittem ki a buszhoz. Onnan mentem boltba,
pékségbe majd haza. Pont akkor kezdett ébredezni Olika mikor
hazaértem. Tornáztunk, evett,majd kimentek azApjával a kertbe, én meg
felporszívóztam, mostam, teregettem... stb. Kicsit később én is kimentem
hozzájuk, levetkőztettem Olit, mert olyan klassz idő volt, kicsit
meztelenkedett, nagyon élvezte :) Közben azApja kicsit megkapálta a
veteményeset,mert elég gazos volt. Mindezek után ebéd és azApja indult
is dolgozni. Manócskám meg nem akart elaludni, csak nagy nehezen 3/4
2-kor, gondoltam én is ledőlök vele, de csak 1/2 3-kor sikerült,mert
vissza kellett hívnom a pasit akitől Vater..-tuk a járókát, hogy
megbeszéljem vele az átvételt. Egyébként aludtunk 1/2 4-ig :)! Jól
esett. Aztán kicsit bohóckodtunk, tornázgattunk és készítettem neki egy
szelet ananászból uzsonnát. Jó ízűen megette, szopizott is rá szépen.
Közben jött anyósom, hogy kicsit unokázzon. Szegény gyerekem, meg
sugárba kihányta a kaját, mikor a mamája ültette az ölében. Arra
gondoltam, esetleg megnyomta a pociját, de később kiderült, hogy nem,
este 10-ig folyamatosan hányt, egészen addig amíg meg nem szabadult az
ananász utolsó kis darabjától. Közben hazaért a Mamája , megbeszéltem a
gyerekorvossal is telefonon, de szerencsére 10 után már benne maradta
tejcsi és nem kellett bemennünk az ügyeletre. Beállítottam 2-re az
ébresztőmet, hogy ha kell akkor megetetem, de "fent" volt (inkább csak
motoszkált félálomban) kicsit és nem igényelte,szóval nem bántottam,
aludt is reggel 1/2 6-ig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése