Az
utóbbi pár nap olyan gyorsan eltelt,hogy csak azt vettem észre, hogy
hétvégén írtam utoljára. Gyorsan telnek a napok és kicsit lassabban az
éjszakák ugyanis ismét "bulizunk éjfél és három között" fokozatba
kapcsolta magát a gyerekem és az említett időtartamban nem hajlandó
aludni :( Ezt leszámítva jól vagyunk! Tornázunk, koraizunk, teszünk-
veszünk :) A hétfő csak úgy, minden különösebb esemény nélkül telt
el.Volt a gyógytornász, amit csak kicsit tolerált a gyerek, viszont
nagyon ügyesen forgott a feladatoknál :) Ja és az ebéd újdonság volt,
sóska+krumpli, igaz, hogy ici-pici szőlőcukrot tettem neki bele, nagyon
szerette!!! Tegnap voltunk a Mamával Szentesen, hazafelé pedig kitett
minket Csongrádon a Papáéknál, akikkel együtt mentünk a
Koraifejlesztőbe. Nagyon-nagyon meg dicsérte a gyógyped Olikát, hogy
milyen kis ügyes! Volt 1-2 új feladat is , amiket szintén jól csinált a
kis Drágám! Mikor végeztünk haza hoztak bennünket és így volt alkalmunk
megköszönteni a Papát a szülinapjára.
A másik Mamája pedig készített neki ebédet, csak mivel nem voltunk
itthon azApja hozta el, mire hazaértünk. Csirkeragu levesből vett ki
zöldségeket, husit és májat, persze még a túlzott ízesítés és habarás
előtt. Kb 1 bébiételes üvegnyit le is turmixolt neki. A felét megette,
de később kb1/2-1 óra múlva a felét kihányta :( Csak a máj volt
újdonság, szóval lehet, hogy az nem tetszett neki. De az is lehet, hogy
nem érezte jól magát,mert utána jött a vihar és azt mondta az
adjunktusnő, hogy lehet hányingere jelentős időjárás változáskor :(
Este korán elaludt 8-kor, de a " buli" ismét folytatódott! Mindegy,
majdcsak megszűnik ez is :) Ma egyébként jó fiú csak picit nyüszis, de
tutit ez a hülye idő az oka!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése