Délelőtt
nem aludt az én kis szentem ,szinte semmit, borzasztó nyűgös is volt
már 2 körül, de akkor nagy nehezen elaltattam. Közben azApja sütött az
új sütögetőn nagyon fini csirkecombot, azt ebédeltünk, meg adtunk
anyóséknak, meg Anyuszéknak is belőle. Kb 1 órát aludt Olika, közben
megebédeltünk,meg jött a Papája is, hozta a járókát. Első neki futásra
nem lett belőle szerelem, de majdcsak alakul ez is :)Nemsokkal később a
Mamáék elvitték Olikát hozzájuk, majd megyek etetni:)
Délelőtt meg beszéltem Anyusz egyik betegével, és felajánlotta, hogy a gyerekeinek az összes megmaradt cuccát nekünk adja, ha nem sértődünk meg! Hát nem sértődünk meg :) Nagyon örültem neki, azt mondta, hogy van babakocsi, járóka, etetőszék, játékok, ruhák meg a fene tudja még mik . Szóval holnap délelőtt megyünk érte. Anyuszékhoz úgyis mindig költözik a "fél ház" mikor megyünk a gyerekkel, legalább lesz náluk is pár dolog amit nem kell cipelni. Amit meg nem tudunk használni, azt meg tovább ajándékozzuk, vagy valami.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése