2013. október 30., szerda

Soha nem késő! HBOT

Soha nem késő!
Évekkel a stroke után is van lehetőség a javulásra!


A Tel-avivi Egyetem orvosainak legújabb, idén januárban zárult kutatása alapján a hiperbár oxigénterápia (HBOT) új esélyt adhat azon betegek számára, akik évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtti stroke vagy más traumatikus agyi sérülés okozta károsodás következményeivel élnek együtt.

Az izraeli kutatás során 74, több évvel ezelőtt stoke-on vagy más traumatikus agyi sérülésen átesett pácienst vizsgáltak, akiknél a magas nyomásos oxigén terápia hatására hihetetlen fejlődésen mentek keresztül a sérült agyi funkciók.


A két hónapos HBOT kezelés után az agy fokozott neuron aktivitást mutatott, és a páciensek jelentős fejlődést értek el a stroke által érintett területeken, így a beszédjükben, az érzékelésükben, illetve a mozgásukban.

A saját szemünkkel láthatjuk az eredményeket

„Az agyi sérülés által érintett sejtek egy része nem hal el teljesen; ezek rendelkeznek annyi energiával, ami az életben maradásukhoz szükséges, de a működésükhöz sajnos nem elegendő.

Ha magasnyomású oxigénterápiával megnöveljük ezen sejtek energiaszintjét, akkor ezzel lényegében újraélesztjük és aktivizáljuk őket.

Ha ezek a sejtek az agy mozgásközpontjában vannak, akkor hihetetlen fejlődésen megy át a páciens mozgása,

ha pedig a beszédközpontban, akkor a beszéde fejlődik látványosan – évekkel a sérülés után” – mondja a kutatást vezető Dr. Shai Efrati.


„Ez eddig elképzelhetetlen volt.

Az orvosi egyetemeken azt tanítják, hogy ilyen mértékű javulás, ennyi idővel a sérülés után, lehetetlen.

Most azonban a saját szemünkkel látjuk az eredményeket.”


A HBOT hatása a stroke utáni rehabilitációban eddig is ismert volt, és széles körben használják is az eljárást.

Az a felfedezés azonban, hogy a kezelés akár évtizedekkel is később is képes javulást előidézni a páciensek állapotában, forradalminak mondható.


„Bármilyen csekély is a javulás, az minőségi változást idézhet elő az érintett emberek mindennapi életében.

A betegek ismét felfedezhetik függetlenségüket, önállóságukat, és olyan tevékenységeket tudnak egyedül elvégezni, amire az elmúlt években csak segítséggel nyílt lehetőségük: fel tudnak menni a lépcsőn, meg tudnak fürödni, el tudnak olvasni egy könyvet, vagy épp főznek”.


A hiperbár oxigénterápiáról


A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be.


A koncentráltan belélegzett oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb regenerációját idézik elő.


Oxigénterápia - több tucatnyi betegségen segíthet.


A terápia titka a koncentráltan belélegzett oxigén áldásos „tevékenysége”. 

A belélegzett gáz ugyanis tizenöt-hússzoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket, testnedveket, mivel a terápia során használt 2,5 bar nyomáson fizikailag is oldódik a vérplazmában, testnedvekben és olyan területekre is eljut, ahova korábban nem érkezett belőle elegendő.

 Az extra adag oxigén aztán segíti a fehérvérsejteket a fertőzések leküzdésében, serkenti a kapillárisok újraképződését, a sérült szövetek és szervek regenerációját, így radikálisan felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat.
Megfigyelések szerint a terápia során javul az anyagcsere, erősödik az immunrendszer...


Nem mai találmány


A keszonkamrát már Hérodotosz is említette.


A mostani elődjét Nathaniel Henshaw angol tudós fejlesztette tovább, és amikor az ipari forradalom nagy híd- és alagút-építkezései megkezdődtek, már megismerték a túlnyomás okozta keszonbetegséget is.
 Nálunk a 2-es metró építésnél működött ipari keszonkamra: a nyomás alatt dolgozó alagútépítő munkások kaptak ilyen ellátást.

A HBOT – a teljesség igénye nélkül – a következő kórok, elváltozások esetén bizonyult eddig hatásosnak:

 gázembólia, szénmonoxid-mérgezés, gázgangréna,
cukorbetegség és cukorbetegláb-szindróma,fülzúgás, oxigénhiányos agykárosodás,/agyvérzés, sztrók/ Lyme-kór, sportsérülések , arcidegzsába, de az intézményt vezető orvos további sikerekről is beszámolt.

 „Újabban kecsegtetőek a kísérleti eredmények az oxigénhiányos újszülöttek, a spasztikus bénulás és a gerincsérülések,lumbagó, ichias, magasvérnyomás, álmatlanság, krónikus fáradtság...és még sorolhatnám...
oxigénterápiás kezelésével kapcsolatban is – magyarázza a doktornő, aki szerint a terápiát hazánkban még mindig nem kezelik a helyén.

 – A legtöbb beteg úgy jön , hogy más pácienstől hall a módszerről, nem is a háziorvostól.
 Ez nem olyan meglepő, mert az orvosi egyetemen egyedül a fül-orr-gégészet tankönyvben említik a hiperbár terápiát”....

  szépséghibája....az ára.

  lássuk az itthoniakat:

 A Baromedical Zrt. magán-egészségügyi intézményként működik.

Sajnálatosan az OEP még nem finanszírozza ezt a nagy értékű infrastruktúrát és különlegesen képzett szakszemélyzetet igénylő kezelést.

A hiperbár terápia díja 30 ezer Ft óránként.


A páciens kórállapotától függően a leggyakrabban két kezelési típust, 1,5 és 2,5 órás hosszúságút alkalmazunk.

Vannak egyszeri kezeléssel már javítható kórállapotok, például az akut szén-monoxid mérgezés, vagy műtét közben keletkezett gázembólia.

A betegségek többségébenviszont egymás utáni napokon napi egyszer, kúraszerűen kell a terápiát alkalmazni.

Súlyos esetben, például lábszárfekélynél, akár 15-20 kezelésre is szükség lehet. Vagy 70-100 ...akár pl a
születéskori oxigénhiányos állapotok maradványtüneteinél...


Olvass tovább: http://termeszetgyogyaszat.webnode.hu/news/oxygentherapia-/

MIOTENOFASCIOTOMIA avagy Dr Nazarov


MIOTENOFASCIOTOMIA, A MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK TERÁPIÁJA 
DR IGOR NAZAROV
(Dokturátus 1999-ben, a Moszkvai Állami Orvosi Egyetemen)


A mütéti technika, amit 1992 óta gyakorlok, és fejlesztek, a szelektív és zárt miotenofasciotomía nevet viseli. Ez a terápia illetve mütéti beavatkozás optimizálja azoknak a betegeknek a rehabilitációját, akik sokirányú izomletapadásban (összehúzódásban) szenvednek. Ez a kóros elváltozás többféle megbetegedésnek is következménye lehet, ilyen például a központi idegrendszer szakaszos, vagy teljes bénulása (CP) – ennek bármely formája, a spasztikus vagy vegyes megnyilvánulások (spasztikus – kinetikus, spasztikus – disztón), hemiparézia, diparézia vagy tetraparézia. Ugyancsak idetartoznak a koponyaalapi sérülések szövödményei, mozgásszervek, kar, kéz, láb deformációi, a szülés folyamán bekövetkezett paralízisek, egyéb agyi elváltozások, agyadaganatok szövödményei, vagy az életkor bármelyik szakaszában elföforduló agyvérzés. Valamennyi megbetegedés következménye, hogy az izomletapadások a paciens testének bármely felületén megjelenhetnek. Az izomletapadás a lágy szövetek megrövidülésének a következménye, jelenkezhet az izomzatban vagy az aponeurózisban, aminek eredményeképpen a mozgásszervek eltorzulnak, passzív mozdító gyakorlatokkal nehezen, vagy egyáltalán nem visszafordítható módon. Megkülönböztethetöek:


- Izomletapadások a lágy szövetekben (másnéven miofasciális izomletapadások)


- Izomletapadások az izületekben.


Az izomletapadások komolyan megnehezítik a paciensek mindennapjait, hiszen ez a legnagyobb probléma, amivel szembenéznek. Izomzatukban, de a fasciában (az izomzatot körülvevö membrán), az aponeurózisban, az inakban (az inak izmon belüli szakaszában) is megmutatkozó letapadások, izomrövidülések miatt. A betegség elsö fázisában, a méhen belüli idöszakban a szülés elött, vagy a hipoxia, fulladás, traumatizmusok vagy egyéb más okok miatt, mint például az auto-immún processzus (minderröl nem tudok bövebb ismertetést adni, mivel ezen a téren nem végeztem kutatásokat), olyan negatív hatások alakulnak ki, amik a mozgásszerveket és a központi idegrendszert károsítják és elöidézik a mozgásszervek izomzatának spasztikusságát és a hipertónusos patológiát. A hipoxia az izomzatot direkt és indirekt módon is károsítja, mivel a test valamennyi szövetére is kihatással lehet. A spasztikusság következménye, hogy az izomzat hosszú idön keresztül oxigényhiányban szenved, mivel túlzott mértékben összehúzódik, ebböl eredöen kialakulnak a deformitások, a lágy szövetekben fellépö és strukturális disztrófiák.


A születés utáni elsö napokban és a paciens életének elsö szakaszában, az orvosok (neonatológusok, neuropediátrák és fizioterapeuták) segítségével, illetve maga a csecsemö és késöbb a gyermek saját szervezetének deffenzív elemeivel eléri a spaszticitás csökkenését, vagy megszünését, legalábbis egyes szakaszokban a központi idegrendszeri sérülés – bénulás arányának megfelelöen. Ezeken a szakaszokon visszanyeri a megfelelö vérkeringést, az izomzat és egyéb lágy szövetek táplálásához, ahol a sejtek vissznyerik formájukat és elvesztik degeneratív állapotukat. De sajnálatos módon, nem minden sérült sejt éri el ezt az állapotot. Azokban a sejtekben, ahol a károsodás túl hosszú idön keresztül ment végbe, és ahol a vérkeringés deficitárius, a sejtek nem regenerálódnak és energetikai szempontból a gyenge és alultáplált sejtek körét alakítják ki és véglegesen letapadnak, innen eredöen kialakítva a lágy szövetek izomletapadását.


A lágy szövetek letapadását a disztrófiás degeneratív folyamatnak alávetett sejtek okozzák, amik már nem képesek visszanyerni és ellátni eredeti funkciójukat. Ha ezek izomsejtek (izomrostok), akkor ez azt jelenti, hogy sem kinyúlni, sem összehúzódni nem tudnak. Ha aponeurótikus sejtek, akkor nem tudják betölteni statikai és alátámasztó, nyomáscsökkentö funkciójukat, leginkább mert elvesztik rugalmasságukat, és ezeknek a patológiás struktúráknak következtében a mozgásszervek károsulnak globális funkciójukban:


- fékezik a mozgást, visszatartják vagy részlegesen leblokkolják a test normális növekedését, deformitásokat idéznek elö, ficamokat és izületi letapadásokat okoznak (izomletapadások az izületeken belül), a végtagokban súlyosbítják a degeneratív disztrófiát, nyomást gyakorolva a vérkeringésre és a periférikus idegekre is.


A mozgásszervek lágy szövetei szinte teljes struktúrájukban lineálisak, rostjaik teljes hosszúságban helyezkednek el, ugyanúgy, ahogy a patológikus rostok is hosszan találhatók meg és limitálják a mozgást ebben az irányban.


A módosult rostokban a befolyásoló – súlyosbító és degeneratív disztrófiás faktorok függvényében az izomletapadások lehetnek kevésbé, vagy súlyos mértéküek.


A betegség megállapításától kezdve, a paciensek életük már korai szakaszában, szinte a születéssel egyidöben gyerekorvosuktól, neurológusuktól, fizioterapeutáktól, kondukátoroktól megkapják a nekik legmegfelelöbb ellátást, hogy elérjék a központi idegrendszer normális müködését, és az abból eredö funkciókat. Mindezek a specialisták óriási eröfeszítés mellett elérik, hogy a spasztikus állapot fokozatosan csökkenjen, és megpróbálják visszanyerni a sérült agymüködés még visszanyerhetö szakaszát, funkcionalitását, a lehetöségeknek megfelelöen fellazítani a letapadt rostokat. Azonban nem mindig érhetö el a kívánt eredmény. Masszírozás, fejlesztés ellenére ezek a kóros elváltozások továbbra is letapadásra lesznek hajlamosak, ugyanott, ahol már elözetesen ez már bekövetkezett. Ez a magyarázata a végzett rehabilitáció megközelítö sikere után fellépö visszaesésnek, illetve az átmeneti javulásnak. 2 – 3 letapadt izomrost elegendö egy mozgásszerv limitációjához, hiszen merevvé válnak, az izomzat, vagy egyéb struktúrális elem teljes hosszában helyezkednek el és létrejöttük fékezi a többi egészséges rost müködését, mozgását.


A patológiás, kóros rostok két ponton rögzítödnek, ugyanúgy, mint az egészséges rostok:




A letapadt izmok a mozgásszervek lágy szöveteinek bármelyikében felléphetnek (a felsö, vagy alsóvégtagokban, a törzsön, a nyakon, illetve az arcizmokon is).


Például a gázlóizom, vagy a páros izom esetében a letapadt izomzat következtében alakul ki az equinus láb. Amikor a letapadt izom az aponeurózisban lép fel, akkor a lábfej deformációival találjuk szemben magunkat: varus vagy valgus irányban (ki vagy befelé dölt lábfejek). A letapadt izmok ugyanakkor igen alacsony életképességgel rendelkeznek, aminek következtében nem tudnak lépést tartani a test növekedésével, és a csontozattal, mert nem tudnak olyan gyorsan megnyúlni, mint a csontváz többi részei.


A végtagok növekedése limitálva van, és ha a letapadások súlyosak, akkor diszplázia, ficam és deformáció alakul ki. Párhuzamosan mindezzel, a gyermek növekedése során, izületi elváltozások is felléphetnek, a mozgás limitációjának következtében (általában 13 – 15 éves kor körül).


A központi idegrendszeri sérült paciensek lágy szöveteiben fellépö izomletapadások gyógyítására, illetve megszüntetésére, jelenleg többéle sebészeti eljárást alkalmaz az orvostudomány: ilyen a tenotomía, aztán a legkülönbfélébb konstruktív és bonyolult csont és izom mütéteket is ideértve. Ezeknek a beavatkozásoknak az eredménye nem mindig kielégítö, mert:


- Súlyosan invazívak.


- A fennálló izomletapadások mindegyike nem kerül megmütésre, ilyenre példa az alsó végtagok esete, ahol csak az abduktort vagy az akhilesz inakat szokták müteni.


- A beavatkozás utáni rögzítés sok esetben az izomzat elernyedéséhez, további gyengüléséhez vezet, ami a mozgásszervek esetében igen káros hatást eredményez.


- Sok esetben a nyílt sebes beavatkozások után, nagy sebhelyek maradnak, amik késöbb nem alkalmazkodnak környezetükhöz, nem tudnak a bör és az izomzat arányában nöni, és visszaesés esetén még az újabb beavatkozást is kizárják.


Az általam alkalmazott miotenofasciotomía alapjai a következö mütéti beavatkozások: fasciotomía, miotomía, aponeurotomía, tenotomía (pl. miotenotomía: az izomzatban lévö ínszalag, vagy az izom és az ínszalag mütéti bemetszése), amelyeket mindeddig az orvostudományban használtak, a különféle izomzati problémák megoldására, illetve a központi idegrendszer bénulásából eredö betegségek gyógyítására.


A miotenofasciotomía minimálisan invazív mütéti beavatkozás, amely a bör alatt történö bemetszéssel jár (nem nyílt sebet hagyva maga után), amit egy hegyes szikével (pl. tenótom) végzek, és csak a káros rostot vágom el, ami akadályozza a mozgást. A patológiás rost bemetszése a lágy szövet struktúrájában, lehetövé teszi, hogy a felszabadított rost már nem tud letapadni, hiszen csak egyik pontján marad rögzítve és ez nem elegendö a mozgás limitálására, sem arra, hogy akadályozza a teljes izomzat helyes mozgását, rugalmas kinyúlását és összehúzódását. Ezzel a beavatkozással lehetövé válik megszüntetni valamennyi letapadt izom hatását a lágy szövetekben, ezzel felszabadítva az egészséges izomzatokat, a teljes izomzat károsítása nélkül, és az izomzat megszakítását elkerülve. Mindezt mütét utáni rögzítés igénybevétele nélkül.


Az emberi test azon szakaszai, ahol böralatti beavatkozásra kerül sor, a fascián, aponeurózison, az izmokon, az izmokon belüli inakon, nincsenek sérülésnek kitehetö idegek, nagy átméröjü vérhordozó erek vagy egyéb fontos struktúrák, de ehhez természetesen a technika pontos, precíz és sok éve begyakorolt ismerete szükséges. Ebböl kifolyólag nem jelent veszélyt a paciens számára. A mütéti beavatkozás teljes altatás mellett zajlik, amelynek során még pontosabban meg lehet állapítani a letapadt izomcsoportokat, mivel ezeknek állapota nem változik még mélyaltatás esetén sem, mert nem tudnak elernyedni.


Ezzel a kevéssé invazív mütéti beavatkozással elsö fázisban sikeresen felszabadítható 16 zóna. Amennyiben a paciens sok letapadt izomcsoporttal rendelkezik, 6 hónapos eltolódással 2 vagy 3 fázisban is megmüthetö. Minden esetre a mütéti beavatkozások száma, és az ideális idöpont meghatározása a paciens pillanatnyi állapotától függ, betegségének elörehaladottságát és az szakorvosi véleményt számításba véve.


Például az elsö fázisban az alsóvégtagok kerülnek megmütésre. A második fázisban a karok, és a harmadik fázisban a törzs, a nyak és az arc. Vagy a különbözö fázisokat úgy is meg lehet határozni, hogy melyik izomletapadások a legsúlyosabbak, ezek az elsö fázisba kerülnek, és a paciens központi idegrendszeri sérülésének függvényében késöbbre halasztódik a további intervenciós fázis.


Ez a mütéti technika összeegyeztethetö más terápiákkal, illetve más mütéti beavatkozásokkal, mivel semmiféle struktúrális változást nem idéz elö sem a mozgásszerveken sem az izomzatban. Ugyanakkor a test egyéb szerveinek müködését sem befolyásolja.


Mint az ismert, a központi idegrendszer sérülése több szinten is megnyilatkozik:


- spaszticitás


- disztónia


- atónia vagy ataxia


- hiperkinétika


De más formájú diagnózisa is lehetséges a központi idegrendszer bénulásának, illetve ezek változó formái egymással kombinálva is fellépnek, például a spasztikus – kinetikus, mintegy a CP vegyes formája.


A spaszticitásban megnyilvánuló központi idegrendszeri sérülést szenvedett betegeknél nagyobb számú izomletapadás tapasztalható, és nagyobb merevséggel. A fájdalom érzése a letapadt izomzónákban még tovább súlyosbítja a spaszticitást, ezzel elösegítve a degeneratív folyamatokat, a disztrófiát, és újabb izomletapadások kialakulását. Így alakul ki az ördögi kör: fájdalom – görcs – izomletapadás – fájdalom.


Megjegyzendö továbbá, hogy a hemiplegiás, diplégiás és tetraplégiás betegek esetében a mozgásszervek 4 fokú diszfunkcióban szenvednek.


- Az elsö fokon szinte minden minden funkcióra képes, de járásnehézségei vannak, a lábon/kézen néhány deformitás jelenik meg, a test egyik oldalán vagy mindkét oldalon, azaz egyoldalú, vagy mindkét oldalra kihat.


- A második fokon tud ülni, állni vagy járni segítséggel, vagy mankó segítségével. Karját tudja mozgatni, és önállóan tud bizonyos mozdulatokat elvégezni.


- A harmadik fokon tud ülni, de nem tud állni. Bizonyos nehézségekkel tudja kezeit használni, de nem tud önálló cselekvéseket elvégezni.


- A negyedik fokon pedig sem ülni, sem állni nem tud. Csak kinyújtott állapotban tud létezni, izomzata nagyon gyenge és müködésre képtelen. Ez a legsúlyosabb állapot, és teljes mértékü segítségre szorul.


Ez a besorolás segítségünkre lehet a lehetséges eredmények eléréséhez, és lehetöséget nyújt ennek a betegkollektívumnak a megközelítésében, és a szükséges ellátás meghatározásában. Bizonyos esetekben a paciens magasabb fokról alacsonyabb fokot tud elérni, például harmadik fokról elsö fokra jutni. Amikor a beteg a negyedik fokú stádiumban van, a terápia hozzásegítheti a gondozókat, családtagokat a mindennapos ellátás megkönnyítéséhez, mivel a passzív mozdulatok megsokszorozódnak, csökken a merevség, valamint a beteg sokkal jobban tud pihenni, általános közérzete javul.


Töbnb mint húsz éves gyakorlatom eredményei azt mutatják, hogy az ideális életkor a beavatkozáshoz gyerekeknél harmadik életévük. Ebben a korban még nem alakultak ki ficamok, csont eldeformálódás, vagy izületi elváltozások. A gyermeknek lehetövé kell tenni, hogy még jó állagú izomzattal kezdjen el járni, mielött még teljesen legyengülnének azok. Az idö múlásával, ha a beteg semmiféle ellátásban nem részesül, semmi terápiát, fejlesztést nem kap, az izomletapadások még merevebbé válnak, és megsokasodnak, az izomgyengeség fokozódik. A következö táblázatban nyomonkövethetö, hogy amennyivel idösebb a paciens, annál több beavatkozásra van szükség, mert annál több letapadt izmot kell felszabadítani.



KOR 

3-7 

8-11 

12-15 

15 vagy idösebb 


FÁZISOK SZÁMA 

1-2 

2-3 

3-4 

4 vagy több 



Számításba kell venni, hogy az ilyen patológiás betegek az évek múltán több új fázison kell, hogy átessenek, mivel újabb izomletapadások léphetnek fel a növekedés során, és a végtagok mozgásának következtében.


Ennek a terápiának elvárható eredeményei a következök:


- a helyi merevség megszünése, vagy csökkenése, az izomzat és a fascia nyújthatósága, ugyancsak egyéb lágy szövetek állagának javulása is.


- a vérkeringés javulása


- a vitalitás visszanyerése, a lágy szövetekben fellépö degeneratív disztrófiás folyamatok csökkenése


- az izomtömeg és az izomzat összességében lévö erö megsokszorozódása


- a fájdalom érzés csökkenése, vagy teljes megszünése (amennyiben elözetesen létezett ez a színtoma), ezzel megszakítva az ördögi kört: fájdalom – görcs – izomletapadás – fájdalom.


- a spasztikusság csökkenése, az emocionális egyensúly és a kedélyállapot javulása. Lehetséges, hogy a központi idegrendszerben új komunikációs forma alakuljon ki, és a beteg új cselekvéssorokat, akciókat képes kialakítani.


Funkcionális eredmények:


- a mozgás javulása, gyakoriságának növekedése


- a kezek, a lábak, karok, a test egyéb részeinek funkciója javul, összességében a mozgásszervek javulás


- a test egyensúlyának javulása, az ültetés, a függöleges pozició elérése, a járás, lépés beindulása


- a kezek poziciójának módosulása, korrigálódása a helyes állapotba, a deformitások helyesbítése


- a rágás, a beszéd, a nyelés javulása, az arcizmokon végzett beavatkozás után


- a csontozat, és összességében a test növekedése felszabadul, és a lágy szövetstruktúrák is fejlödésnek indulnak


- a gyermek fejlödése általánosan javul


A zárt és szelektív miotenofasciotomiának alávetett paciensek olyan pozitív eredményeket érnek el, hogy mozgásszerveik funkcionális – anatómiai szinten a normalitáshoz közelednek.


Ez a mütéti beavatkozás gázmaszkos altatással történik, és 30 percig tart.


A mütét kivitelezése:


A hegyes szikével egy olya zónát kell elérni, ahol az izomletapadás található, amiben egy keresztirányú bemetszést végzek elözetes kitapintás után. A bemetszés után azonnal fertötlenítésre kerül sor, majd steril gézkötést kap, amit 24 óra elteltével eltávolítunk. A bemetszés eredményét a sebész már a mütöben pozitívan méri fel.


A mütétet követö fájdalom nem jelentös. Alkalmanként véraláfutás jelenhet meg a mütött zónák környékén.


A klinikán eltöltendö ideális tartózkodási idö 24 óra. Ennek elteltével a kötéseket eltávolítjuk és a beteg elhagyhatja a klinikát. A beheggedési idö (a beavatkozás pontos helye, a bör felszíni és a bör alatti szövetállaga) úgy mint más beavatkozások esetén, 8 – 10 napot igényel, és fontos, hogy a beteg ez idö alatt felügyelet alatt legyen, az ellátásához szükséges ismeretekkel.


Azok a paciensek, akik a mütét elött saját lábon jártak, 2 -3 hét pihenentetési idöt igényelnek, mivel az izomstruktúrák az alsóvégtagokban igen nagy terhet hordoznak, és szükségük van erre a poszt – operatív pihenöre és a lehetséges új poziciók, és testtartási formák asszimilálására.


A következö beavatkozásra 6 hónap elteltével fog sorkerülni, amennyiben szükség van rá.


A beavatkozás elsö fázisában a legjelentösebb izomletapadásokat szabadítom fel, a mozgásszervek két zónájában, a lábakon illetve a karokon. A következö fázisokban egyéb más zónák kerülhetnek sorra.


A mütét után felmerülhet:


1. Erös fájdalom érzés, amire fájdalomcsillapítót adunk


2. Véraláfuások, amik a késleltetett véralvadásnak köszönhetöek, és 2 – 3 hét alatt felszívódnak


3. A szikés beavatkozás utáni bemetszés helye érzéketlenné válhat helyileg, ez a probléma egy hét illetve maximum két hónap elteltével megszünik. Az említett kihatás nem befolyásolja a beteg funkcióinak helyes formáját, és a beavatkozás pozitív eredményeit sem.


Ehhez a mütéti beavatkozáshoz szükség van gyermekek esetében egy komplett vérképre, VHC, VHB és HIV eredményekkel, és vizelet leletre is. Felnöttek esetében mindezt még egy mellkasröntgen és egy EKG kell kiegészítse.


Ellenjavallatok: ellenjavalt ez a mütéti technika


- szomatikus betegségek esetén dekompenzációs fázisban,


- fertözö betegségek felmerülése esetén


- súlyos általános egészségi állapot esetében


- bármilyen altatásra, altatószerre fellepö érzékenység esetén


Az eredmények eléréséhez javallott az izomerösítés, és a fejlesztés, a mütéti beavatkozá után 2 – 3 hónappal. Amennyiben fellépnek, kezelni kell az izületi izomletapadásokat, nyújtást, úszást, vagy bármely más típusú rehabilitációt alkalmazva. A gyakorlatok erössége, intenzitása mindig a paciens konkrét állapotától függ, és jórészt az öt gondozó terapeuta kritériumainak felel meg.


A miotenofasciotomiával mütött paciensek közül a legjobb eredményeket érhetik el a következök:


- azok a paciensek, akiknek mozgásszervi struktúrális diszfunkciói a 3. és az 1. kategória között található


- azok a paciensek, akiknek központi idegrendszere, illetve annak elváltozásai nem súlyosak


- azok a paciensek, akik az ideális életkorban, azaz 3 és 14 év között esnek át a mütéten


Azok a betegek, akiknek sérülési foka súlyos, jelentös és pozitív eredményeket érhetnek el a beavatkozás során, egészségük és családtagjaik segítsége szempontjából.

A lehetséges változások a mütött zónákban, és a paciens sajátságos helyzetét figyelembe véve a következökben észlelhetöek:


- a lábak szétnyitása körülbelül 15 – 20 nap után


- lábraállás helyes pozicióban, a talpak helyes alátámasztása (equinus esetén) körülbelül 3 hét, és a járás javulásához 2 – 3 hónap, a testsúlytól és egyéb személyes faktoroktól függöen, ugyanis a csontozat, és a struktúrális részek, az izületi kapszullák, az inazat hozzá kell szokjon és alkalmazkodjon az új testtartáshoz, és az új mozdulatokhoz. Ez a folyamat egy kissé traumatikus és fájdalmas , de teljes mértékben normális.


- a nyálazás csökkenése, vagy megszünése: körülbelül egy hónap, amennyiben ez a probléma kizárólag az izomletapadásnak köszönhetö


- a nyelés – rágás javulása: körülbelül 60 nap után


- egyéb más eredményeket észlelhetünk 3 – 6 hónap elteltével, mivel a vérkeringés beindul, az izmok elkezdenek dolgozni, és bizonyos mozdulatokat kivitelezni, ami újabb eredményekhez vezet, mint például a növekedés normalizálódása. Ehhez körülbelül egy évre van szükség, amikor is a csontozat képes a korrigálásra, és a helyes formában történö növekedésre, ha deformitások állnak fenn.


De ez a magyarázat csupán tájékoztató jellegü és általános, és ahogy azt az elözöekben már említettem teljes mértékben lehetetlen kivitelzni ezt a mütéti beavatkozást a megfelelö, és célirányú képzés nélkül, és ennek a technikának jelentös éveken át történö gyakorlásának hiányában, egy gyakorlott szakorvos mellett.


Mik az objektívumaim:


- mozgássérült pacienseknek segítséget és lehetöséget nyújtani ennek a beavatkozásnak elvégzésével Spanyolországban


- tovább folytatni a kutatásokat ezen a területen, ezeknek a betegségeknek más vonatkozásaiban, mint például a funkcionális diagnózis esetében, hisztologia és egyéb más fejlett diagnózis módszerek kialakítására


- a terápia eredményeinek tanulmányozása és újabb lehetöségek kiaknázása ennek a betegkollektívumnak minöségi javulást elöidézve élete során


Mindezt a specialistákkal egyetemben (neurológusokkal, gyermekorvosokkal, ortopéd orvosokkal, és más ezen a téren érdekelt specialistákkal).






2013. október 29., kedd

Szeptember kevert vegyes

Itt van az ősz itt van újra
szép mint mindig énnekem
csak az orvoshoz járást rühellem....


Mivel édes egyetlen arany csemete fiacskám szeptember 5-én 3 évessé avanzsálódott így sajnos minden orvosi, szakorvosi, bizottsági és egyéb hivatalos papírunk, igazolásunk lejárt . Így aztán nadrágunkat felkötve nekiveselkedtünk a szokásos és néhány új orvosi vizsgálatnak....

Kezdtünk az ortopéd vizsgálaton még májusban
Ez azért is kiemelkedően fontos,mert Oli nagyon durván keresztezi a lábait, és még ráadásul állandóan spiccel a lábfejeivel. Na mármost gondoltam én mint laikus szülő, hogy Kecskeméten akad jó ortopéd szakorvos akihez ha elviszem és megvizsgálja minden bizonnyal megerősíti a feltevéseimet és felírja a szükséges segédeszközöket. 
Igen, ezt gondoltam én kis naív ( nem igaz, hogy nem tanultam még meg.....)! Kértem időpontot egy szegedi szakorvos kecskeméti magán rendelésére. Viszonylag gyorsan sikerült és már ott is voltunk a vizsgálat kellős közepén.  Ami 10 percig tartott, 7.000,- Ft-tal szegényebben, segédeszköz javaslat nélkül és sok tapasztalattal gazdagabban távoztunk. Ugyanis azzal kezdődött a dolog nyitja, hogy mi ugyebár Deb-be járunk és mint kiderült Szeged-Debrecen kibékíthetetlen utálattal vannak egymás iránt, na puff neki! Azt gyorsan elmondta a kedves doktor úr, hogy Szegeden ezt sem, azt sem így csinálnak mint Deb-ben és ha lenne jó neurológusunk ( ami van köszönjük szépen!) akkor írt volna már izomlazítót a gyereknek, mert ennek a gyereknek fölösleges a segédeszköz! Na itt köszöntünk el :) 

Akkor nagyon bosszantott a dolog, ma már tudom, hogy ennek így kellett lennie . Utána érdeklődtem hasonló helyzetben lévő családoknál jó ortopéd szakorvos után ,akihez végül szeptemberre kaptunk időpontot.
Izgatottan vártam, hogy utazzunk végre Bp-re Dr Mezőhöz aki minden hozzá fűződő reményemet beváltotta :D Egy szuper szakembert ismertünk meg , érdemes volt várni rá! 
Megvizsgálta Olcsit felírta amit szükségesnek látott, akkor rögtön le is mintázták a gyerek lábát... stb. Kért rtg vizsgálatot attól tette függővé egy másik eszköznek a szükségességet,a mire szerencsére nincs szükség, mert Oli csípője minden logikát sutba dobva köszöni szépen tökéletesen jól van :D 
Olcsi rtg


Néhány hét várakozás után elkészült a láb ortézis, amit mit ne mondjak Oli nem kedvel túlságosan de nagyon hasznos neki .
Multifunkciós ortézis :D

Helyesen használva
Folytattuk a vizsgálatokat szemészettel
 mert ugye Olika centrálisan látássérült is.  Normál szemészeti vizsgálatra kértünk időpontot egy kecskeméti nagyon kedves szemészhez. Mamusz volt az áldozat aki vitte Olit és azt hiszem feledhetetlenné vált ez a kis utazásuk. Azonban nem pozitív értelemben, ugyanis Olika többször is hányt az utazás-várakozás alatt ( a vizsgálaton szerencsére nem), olyannyira ráijesztve Mamuszra, hogy hazafelé jövet halálra vált hangon hívott fel , hogy azonnal találkozzunk a gyerek orvosi rendelő előtt mert úgy néz ki a gyerekem mint aki azonnal elájul! Persze szerencsére nem volt komoly a baj csak valami hányós-hasmenős vackot szedett össze a gyerek, de valóban igen sz@rul nézett ki.
Egyébként a vizsgálat eredménye a szokásos: tárgyat nem fixál, nem követ. Hangingerre reagál. Szemmozgások időnként conjugáltak, időnként váltva divergál. Szeme szervileg tökéletes.
Fejlesztések:
Továbbra is a szokásos menetrend.  Illetve, hogy egészen pontos legyek, beújítottuk a koraifejlesztőben Bogit a gyógytornászt  :D

Mint Anya...


2013. október 28., hétfő

Te csodás borongós Augusztus

Természetesen tudom, hogy az augusztus  egy igen forró időjárású hónap volt, kivéve az utolsó 2 hétben, mikor is volt szerencsénk a Balatonon időzni. ( Ezúton köszönjük ismét  Pistiéknek a lehetőséget ! )
Mivel kaptunk egy igen kedves és nagylelkű balatoni ajánlatot azért augusztus utolsó 10 napját ott töltöttük ( és ráadásul Bölcsi szünet is volt :D) . Természetesen hoztuk a formánkat, ugyanis szerintem egész nyáron nem esett annyi eső mint akkor, nem volt olyan vihar és hideg :( Mindegy összességében jó volt kikapcsolódni.

Június-Július

Valamikor a nyáron voltunk Deb-ben a koraszülött utógondozós szakrendelésen, minden oké volt, meg volt Oli dicsérve bár súly ügyileg kissé le vagyunk maradva ( ő a minimumtól én pedig az optimumtól :P).  Mindössze  2 negatívuma volt az ott tett látogatásunknak:


  1.  ismét vettek tőlem vért ( ájulósan utálom :P) mert Oli tőlem örökölte ezt a Leiden mutációt aminek folytán gyorsan alvad a vére 
  2. közölték velem, hogy ideje lenne egy "másik" gyereket szülnöm, mert az hű de milyen jó lenne nekem!
Az első még csak-csak ha nincs más választási opcióm :) Na de a második! Ezen totál fennakadtam, főleg azért is mert nem ez volt rövid időn belül az első eset, hogy valaki aki nem ez én életemet éli és igazándiból jó esetben is csak szerény rálátása van, próbálja belém beszélni azt a "másik" gyereket. Ezért had szögezzem le minden rosszindulat nélkül kedves rokonok, barátok és ismeretlenek, hogy ha nem szeretnétek feltétlenül diliházba juttatni vagy a síromhoz járulni rövid időn belül melyre a következő van vésve: 
itt nyugszik..... kialvatlanság okán....

Akkor  ne kívánjatok nekem most per pillanat még egy gyerkőcöt légyszi !!! Köszi és tudjátok, hogy nagyon szeretlek Benneteket ! :*


Olikám továbbra is éli a boldog Bölcsis legények életét azzal kiegészítve, hogy most már ott is alszik! Igaz még nem mindig sikerült de többnyire nagyon ügyes :)

Természetesen azért volt beteg is de unalmas is lenne az élet anélkül :)
A fejlesztések továbbra is zajlanak, annyi változás van, hogy a koraiban szünet van nyáron :(
Újdonság viszont, hogy ismét van Dévenyesünk !!!! Hurrá!
Olyan sokszor  találkoztam szembe L. M. nevével az utóbbi időben, hogy felvettük vele a kapcsolatot Oli kapcsán :) És szerencsére heti alkalommal el tudta vállalni a tornáztatást, viszont csak egy délelőtti fix szabad időpontja volt/van így Mamusz vállalta magára az erre való oda-vissza szállítást és az ottani segítséget. Ez nagy segítség nekem és bevallom őszintén nem is bírnám már azt a sírást amit alkalomadtán Olcsi produkál. M. nagyon szigorú, nincs kec-mec, sajnálgatás...stb, és nagyon jól dolgoznak együtt Olival (Mamusszal) , ennek meg is van a látszata :)
Továbbra is jár Olikához Gabi a gyógytornász is aki heti 2-3 alkalommal tesz látogatást nálunk. Vele is nagyon jól kijön Oli bár néha bepróbálkozik valami erős hiszti félével, de már Gabi is rutinos, nem hagyja magát átverni :D
Koraiban továbbra is szünet, Lacinál voltunk többször is talpmasszázson és továbbra is imádjuk ( Főleg mikor befejezi a kezelést :P ).

Hol is kezdjem....talán a májusnál folytatom

Valószínűleg kicsit kuszára sikeredik ez a beszámoló, na de majd próbálok logikus maradni :)
Előzőleg májusig írtam össze, hogy mik is törtétek velünk, főleg Olivérrel, ezt a tendenciát próbálom most is követni, remélem sikeresen .

Május:


Az április hónapunk elég zilált volt és igen kellemetlenül ért véget. Ugyanis volt egy -névtelen telefonáló által megtett NAV-os feljelentés nyomán- próbavásárlásos Apeh ellenőrzésben részem, amin sajnos megbuktam, így megbüntettek :( Szerencsére a történet jól végződött, és időközben létrejött egy hivatalosan működő internetes pelenka kereskedésünk (www.olcsopelus.5mp.eu ha valakit érdekel :D ).

Ezúton is szeretnék köszönetet nyilvánítani neked kedves "névtelen" feljelentő mert szándékod ellenére nagyon jót tettél velünk! :*
Olivér terén sajnos mindez a jó széria nem igazán tartott ki :( A legutóbbi Thera-Suit  tréning nem a várt eredményt hozta, sőt!
Részletek:
* napi 2*2 órás tréningre mentünk
* 2 külön tréner foglalkozott a gyerekkel
* az egyik nagyon kedves, szakértő, "régi motoros" a szakmájában, kiválóan dolgozott  a gyerekkel
* a másik szintén biztosan nagyon jó szakember... stb csak nem az én gyerekem mellett :(
* legjobb tudomásom szerint menet közben nem lehet trénert cserélni így végig küzdöttük a hetet ( bár csak ne tettem volna!!!)
*az ominózus tréner már az első nap első alkalommal megmutatta mennyire nem tud a gyerekemmel együtt dolgozni, ugyanis kb 1 óra után kihozta a gyereket, ezekkel a mondatokkal: " Anya, azt hiszem mára itt a vége, Olivér nem dolgozik!" Mire én : " Nem hiszem, hogy itt a vége! Ha nem dolgozik aktívan akkor dolgoztassa passzívan. Ha ez sem megy akkor van vége!"  Már itt kellett volna észrevennem, hogy nem tudnak együtt dolgozni, de sajnos végig erőltettem a gyereket egész héten :( ( többek között anyagi megfontolásból is, hogy ne vesszen kárba az a kb 350 Euro amit a napi 2. tréningért fizettem, ma már tudom, hogy nem ért annyit az egész inkább dobtam volna ki azt a pénzt!)
* természetesen a  gyerek totál stresszes volt a 2. terapeuta miatt így a hét végére benyelt valami hányós izét ( ennyire utálta az egészet)
* kedves delikvens hölgy a heti mutatvány végén közölte velem kéretlenül, hogy
- ez a gyerek nem fog mászni , ülni önállóan ne is erőltessem
- örüljek ha megtámasztva megáll majd, ami majd nagy segítség lesz nekem ha már nagy lesz pl: tusolásnál
- botox kezelés kellene a feszes lábai/ combjai miatt... stb.
Mindez csak azért bánt, mert lehet, hogy igazan van ( ááááá dehogy!) de akkor sem kértem, hogy mondja el a véleményét. Valamint mindezt Olivér előtt tette, aki annyira érzékenyen reagált erre és az egész heti tortúrára ezzel a hölggyel, hogy írd és mondd 4-6 hétig nem volt hajlandó semmit (!) csinálni.
Végeredményben : a rengeteg idő és energia amit Oli a tréninge ölt a nullával vált egyenlővé, sőt ha lehet ilyet mondani még hátráltatott is bennünket a fejlődésben :(
Így ismét ( mint már sokszor, csak elhessegettem) bebizonyosodott, hogy legyen bármilyen jó is egy módszer, ha nem a megfelelő ember végzi akkor nem ér semmit, sőt akár árthat is.

Egy pozitívuma mégis csak volt a tréningnek, azon kívül, hogy sok nagyszerű gyereket és családot ismertünk meg; ez pedig az aminosav terápia. Egy Németországban élő anyukától hallottam erről, ők használták is több alkalommal prágai injekció kúra keretében és nagyon jó tapasztalatai vannak róla. Ezen felbuzdulva kértem meg a Mamuszt, hogy nézzen már utána ennek, mert ő mégis csak jobban ért ehhez mint én. És láss csodát talált egy természetes aminosav forrást ami itthon is elérhető ( árában is) és kiválóan alkalmazható. Ez pedig nem más mint a testépítők/gyúrósok között igen jól ismert : tejsavófehérje koncentrátum por formájában :)

Napi 1 teáskanálnyi és nem kell injekciózni. Nagyon jó hatással van az izmok építésére és mellékhatásként kiválóan hat az agyi fejlődére is. Immáron lassan fél éve eszi Oli napi rendszerességgel és bizton állítom, hogy rendkívül jó hatású izom és agyi szempontból is! Akiknek eddig ajánlottam mindenkinek pozitív tapasztalatai vannak.
Oli továbbra  is Bölcsis amit nagyon szeret és egyre ügyesebb, jobban beilleszkedett a közösségbe, persze olykor kényszer szünetet tartva egy kis nátha miegymás által vezérelve :)
A szokásos fejlesztések továbbra is :
  • korai fejlesztés+ zeneterápia
  • gyógytorna
  • masszázs
  • talpmasszázs
  • látásfejlesztés... stb.



Képes 3 éves

Csupaszem :)

Nagy melegben nyáron álldogálós

Mert aki 3 éves annak 3 torta jár ... (összeesküvés, mert mind csokitorta volt)

3. torta a Bölcsis

Tortázós-Bölcsizős

2013. május 16., csütörtök

Nem lesz ápolási segély? (cikk: Népszava online)


Az önkormányzattól valószínűleg egyetlen forintot sem kapnak a jövőben a beteg hozzátartozójukat otthon ápolók. A kormány legalábbis erre utalt a legújabb konvergenciaprogramban, amelyben a többi között kifejtették, az állam ott is helytáll, ahol az a rászoruló gyerekétől lenne elvárható. Nem jó jel az sem, hogy a kabinet a tavalyi 40 milliárd után újabb nyolcat venne el a településektől, az elvonás fele pedig a szociális ellátásokat érinti.


Ellátás nélkül maradhatnak a hozzátartozójukat otthon ápolók - legalábbis erre lehet következtetni a Széll Kálmán terv 2.0-ban megjelent tervből. Az újabb megszorító csomag szerint "mindössze egyetlen krízissegélyezés maradna az önkormányzatok saját hatáskörében", de azt nem fejtik ki, hogy melyik ez. Azt viszont részletezik, hogy a kormány miért tartja szükségesnek a szűkítést. "A rászorulók ellátásában jelentős az állami szerepvállalás és háttérbe szorul a hozzátartozók felelőssége, vagyis az állam ott is helyt áll, ahol egyébként ez a rászoruló gyermekeitől is elvárható lenne. Ennek megszüntetése, a hozzátartozói felelősség növelése a kormány kifejezett célja". Ezek alapján lehet arra következtetni, hogy az ápolási díjat szüntetnék meg.


Ez ráadásul egybecseng az alaptörvénnyel is, aszerint ugyanis "a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni." Arra a konvergeciaprogram, és az alaptörvény sem tért ki, hogy az a felnőtt hozzátartozó, aki folyamatos gondoskodást, felügyeletet igénylő beteg szüleit, gyermekét vagy társát otthon ápolja, miből éljen majd ezután. Dolgozni nem mehet el, és 2013-tól a segélyt is elveszik tőle. Pedig az már most is tény, hogy ha az egyik családtag elvállalja a gondozást, - ami törvényszerűen azzal jár, hogy feladja munkáját -, akkor a család anyagi helyzete rövid időn belül jelentősen romlik.


Kérdés, miért érheti meg földönfutóvá tenni a gondoskodó hozzátartozókat. Az önkormányzatok többek között annak adhatnak jelenleg ilyen támogatást, aki fokozott ápolást igénylő személyt gondoz, olyat, aki mások személyes segítsége nélkül önállóan nem képes étkezni, tisztálkodni vagy öltözködni, lakáson belül közlekedni. Az állandó és tartós gondozásra szoruló tartósan beteg 18 év alatti vagy kortól függetlenül a súlyosan beteg ápolása, gondozása esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, jelenleg 28 ezer 500 forint jár. A fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozása, ápolása esetén az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 130 százaléka, 37 ezer 50 forint adható, a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy ápolása, gondozása esetén az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80 százaléka 22 ezer 800 forint jár.

Annak ellenére vennék el most ezt az alacsony összeget, hogy az érintett civil szervezetek évek óta azért kampányolnak, kapjanak legalább minimálbért a 24 órás felügyeletet és ápolást vállaló hozzátartozók. A részletekről szerettünk volna választ kapni az erőforrás minisztériumból, de kérdéseinkre lapzártánkig nem reagáltak. Az MSZP tegnap emlékeztetett arra, hogy az önkormányzatokra már az idén is 40 milliárd forinttal kevesebb jut, mint tavaly, ezért is elfogadhatatlan az újabb zárolási szándék, amellyel további nyolcmilliárd forintot venne el a településektől. Az elvonás fele a szociális ellátásokat érinti, ezzel a kisebb településeken nem kapnak majd segélyt az emberek, és nem lesz miből működtetni a szociális otthonokat sem - hívták fel a figyelmet.



Muhari Judit / Népszava /

2013. április 27., szombat

Feltámadunk mint a Főnix....

Hosszú hallgatás után ismét rávettem magam, hogy megpróbáljam összefoglalni az elmúlt immáron negyed év(!!!) eseményeit.
Január:
Sajnos nem jutottunk el Budapestre a Suit terápiára Oli ugyanis lebetegedett :(  Elég sokáig beteg volt , kb 2 hétig.
Ebben a hónapban derült ki, hogy már nem várnak vissza a régi munkahelyemre, amint akkor nagyon sajnáltam ( de nem túl sokáig... :D )
Csináltuk a szokásos itthoni és közelben lévő fejlesztéseket amikor nem volt beteg.

Február:

Oli szokásosan nagy kihívást jelentett, ugyanis meg kellett oldanom a felügyeletét. Sikerült segítséget találnom  aki vigyáz rá amikor beteg vagy egyebek, mert egyébként pedig : FELVETTÉK OLIVÉRT A  HELYI BÖLCSIBE!!!! Hivatalosan 2013. 02.20-tól Bölcsikés Olivér, mégpedig a Micimackó csoport tagja és szőlő fürt a jele. Nagyon szeret jármi és szerencsére a gyerekek és a gondozó nénik is szeretik Olikát :) Néha persze nyafog, mert nem körülötte forog a világ de ez van szoknia kell a rendszert. Azt viszont ennyi idő elteltével is határozottan állíthatom, hogy nagyon-nagyon jó hatással van rá a közösség, a gyerekek és a rendszer is. Az első naptól kezdve harapva eszi a kenyeret, amire itthon nem tudtam rávenni.
Természetesen a kötelező bölcsis betegségek is utolérték Olit ( és engem is). Jelenleg is egy ilyenből rehabilitálódunk :P
Március:
Bölcsi után fáradtan 

Bölcsi-nátha.... stb.
Olika gyönyörűen beszokott a Bölcsibe , bár igaz, hogy csak 12-ig van ott, ebéd után megyek érte és itthon alszik. Szépen eszik is, talán ügyesebben mint itthon ... A gyerekek is szeretik és hiányolják ha nem megy bár néha még keverik egy kislánnyal (Viola) a nevét ( Vilovér nem jön ma?)





Április:
 Továbbra is nagy bölcsis gyerekem van aki egyre jobban élvezi a dolgot :) Reggelente körbe röhögné a fejét ha nem lenne füle mikor beszélünk arról, hogy mindjárt indulunk a Bölcsibe.
 Egyre többször próbál kiragadni a szövegkörnyezetből egy szimpatikus szót és ismételni, bár többnyire csak valamelyik része sikerül pl:  lába- > ába;  hamm baba -> amba
Kb 10-15 szót/kifejezést használ, teljesen érthetően mondja ezeket és totál jól használja.
Na és persze ismét kiderült mennyire okos!  Megtanulta mondani, hogy kaka ( kak-kak) és szól amikor kakis lett a pelus.  Ezt kitapasztalván rájött, hogy ha ő kakát mond akkor Anya ugrik és pelust cserél, ennek okán drága csemetém akkor is kakát kiállt mikor soknak érzi a pelusban a pisit és igényli annak cseréjét! :D

Voltunk ebben a hónapban Thera-Suit tréningen is ami sajnos nem a várt eredményt hozta :( ( ezt majd részletezem ha már nem leszek ennyire mérges...). Közben Pisti nagybátyáméknál laktuk (ezúton is köszi a lehetőséget!!!! ) ami nagyon klassz volt, ez volt az egyetlen pozitívuma a budapesti tartózkodásunknak :D
Megjártuk ijedtünkben Debrecent is, mert azt gondoltuk, hogy egy ágyról leesős akciója után elállítódott a shunt, de nem csak valószínűleg rühellte a tréninget nagyon-nagyon,  és így fejezte ki mennyire ( na meg elképzelhető, hogy már bujkált benne valami).
Haza érvén sikerült megint valami lázas nyavaját benyelni a gyereknek, most ebből épülünk fel kollektíven Olival immáron másfél hete.


                                                

2013. január 23., szerda

Olinek bemutatkozó film




Mi is ilyeneket csinálunk bár kicsit szerényebb körülmények között, de nem kevesebb eredménnyel! :)

2013. január 13., vasárnap

Suit üresedés SOS!!!!



Sajnos hirtelen betegség miatt úgy tűnik, hogy felszabadul a január 14-18. héten napi két időpont ( 8:30 és 15:15).

Kérlek benneteket, hogy akit esetleg érdekel az szóljon mihamarabb, ha nem is teljes hétre de néhány időpontra találnánk jelentkezőt az nagyon nagy segítség lenne nekünk!

Köszönettel:

Pénzes Xénia

+3630/6879-750