A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KORE. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KORE. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 2., hétfő

Végre visszakaptam

az én drága okos, ügyes türelmes és jó alvó kisfiamat! Persze most, hogy ezt így leírtam biztos megváltozik :)
Végre vége annak a rohadt viharos szélnek ( ma már csak nagyon fújt, de nem orkán erejű volt!), és ezzel párhuzamosan Olivér is visszatért a régi kerékvágásba. Szépen alszik éjjel ( tegnap 1-szer kelt kb 5 percre) és aludt este 9- reggel 7-ig! Mivel neki a korán van ezért már 10-kor álmos volt, de kihúztuk 11-ig, akkor elaludt és 2,5 órát szundizott! Majd ebéd, nagyon szépen és sokat evett! Aztán a délután eltelt, tettünk vettünk,mér amennyire vele/tőle lehet :) Majd uzsi, megint elütöttük az időt. Sajnos annyira azért nem csitult a szél, hogy nekiinduljunk egy sétának ( immáron sokadik napja :( ). Majd 7 körül készültünk a fürdéshez, közben gondoltam megeszem a maradék krumplifőzeléket, Olinak meg kikészítettem a töltött káposztát, hogy majd fürdés után vacsizik belőle. Na az én fiacsom addig nyavajgott, hogy kivettem a székből és a pultra ültettem (öreg hiba volt :D) ugyanis kikunyizta majdnem az összes krumplifőzit a kanalamból! Szóval végeredményben bevacsizott a főzelékből,és a töltött káposzta meg vissza került a hűtőbe.
Fürdés után Mamusz vigyázott rá amíg én is letusoltam.
Majd cicizett és szépen elaludt kb 3/4 9-kor. (persze visszaszokott a cicire, napi 2-3 alkalommal, ha rajta múlna többször is, de nem engedem max 3-szor, azért már nagyfiú!).

Egyedülálló szolgáltatás a KORE-ban!

Egyesületünk, a Koraszülöttekért Országos Közhasznú Egyesület (KORE) az országban egyedülálló ingyenes lehetőséget biztosít tagjai számára fejlesztőeszközök kölcsönzésére.
Tudjuk, hogy egy koraszülött gyermek fejlesztése sok esetben rengeteg időt és anyagi ráfordítást igényel. Fejlesztőeszközök tucatjai közül lehet választani, de a legtöbb eszköz használatára csak ideig-óráig van szükség. Minden fejlődést elősegítő játék beszerzése gyakorlatilag lehetetlen. Egyesületünk ezért szeretné megkönnyíteni a koraszülött gyermeket nevelő családok dolgát különböző terápiás célú eszközök kölcsönzésének lehetőségével.



Milyen eszközöket kínálunk?  Mivel készletünk több száz játékból áll, gyakorlatilag minden fő funkcióterületet felölelnek, így az eszközök alkalmasak:
- nagymozgás
- finommozgás
- szem-kéz koordináció
- beszéd
- önkiszolgálás
- szociális készségek
- kognitív képességek
- tanulási képességek fejlesztésére, javítására születéstől kezdve kb. 12 éves korig.
Az eszközök igénylése kizárólag EGYESÜLETI TAGOK számára lehetséges!
A program koordinátora Kulcsár Judit, az egyesület gyógypedagógus alelnöke, aki szívesen nyújt szakmai segítséget a megfelelő eszköz kiválasztásához. Kérjük, fordulj hozzá igényeddel, a kulcsar.judit@koraszulott.com e-mail címen!
Az eszközök eljuttatása futárszolgálattal történik, illetve lehetséges személyes átvétele is Budapesten.
A kölcsönzési idő 3 hónap, amely szükség esetén tovább hoszabbítható. Ha a 3 hónap letelte előtt már nem használjátok a játékot, kérlek juttasd vissza mielőbb az egyesülethez, hátha másnak szüksége van rá!
Az eszközök visszajuttatásáról a család gondoskodik, de kivételes esetekben az egyesület segítséget nyújt ebben.


Forrás: http://www.koraszulott.com/hirek/55-korai-fejlesztes/477-egyeduelallo-szolgaltatas-a-kore-ban-egyeduelallo-szolgaltatas-a-kore-ban-.html