A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bölcsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bölcsi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 28., hétfő

Június-Július

Valamikor a nyáron voltunk Deb-ben a koraszülött utógondozós szakrendelésen, minden oké volt, meg volt Oli dicsérve bár súly ügyileg kissé le vagyunk maradva ( ő a minimumtól én pedig az optimumtól :P).  Mindössze  2 negatívuma volt az ott tett látogatásunknak:


  1.  ismét vettek tőlem vért ( ájulósan utálom :P) mert Oli tőlem örökölte ezt a Leiden mutációt aminek folytán gyorsan alvad a vére 
  2. közölték velem, hogy ideje lenne egy "másik" gyereket szülnöm, mert az hű de milyen jó lenne nekem!
Az első még csak-csak ha nincs más választási opcióm :) Na de a második! Ezen totál fennakadtam, főleg azért is mert nem ez volt rövid időn belül az első eset, hogy valaki aki nem ez én életemet éli és igazándiból jó esetben is csak szerény rálátása van, próbálja belém beszélni azt a "másik" gyereket. Ezért had szögezzem le minden rosszindulat nélkül kedves rokonok, barátok és ismeretlenek, hogy ha nem szeretnétek feltétlenül diliházba juttatni vagy a síromhoz járulni rövid időn belül melyre a következő van vésve: 
itt nyugszik..... kialvatlanság okán....

Akkor  ne kívánjatok nekem most per pillanat még egy gyerkőcöt légyszi !!! Köszi és tudjátok, hogy nagyon szeretlek Benneteket ! :*


Olikám továbbra is éli a boldog Bölcsis legények életét azzal kiegészítve, hogy most már ott is alszik! Igaz még nem mindig sikerült de többnyire nagyon ügyes :)

Természetesen azért volt beteg is de unalmas is lenne az élet anélkül :)
A fejlesztések továbbra is zajlanak, annyi változás van, hogy a koraiban szünet van nyáron :(
Újdonság viszont, hogy ismét van Dévenyesünk !!!! Hurrá!
Olyan sokszor  találkoztam szembe L. M. nevével az utóbbi időben, hogy felvettük vele a kapcsolatot Oli kapcsán :) És szerencsére heti alkalommal el tudta vállalni a tornáztatást, viszont csak egy délelőtti fix szabad időpontja volt/van így Mamusz vállalta magára az erre való oda-vissza szállítást és az ottani segítséget. Ez nagy segítség nekem és bevallom őszintén nem is bírnám már azt a sírást amit alkalomadtán Olcsi produkál. M. nagyon szigorú, nincs kec-mec, sajnálgatás...stb, és nagyon jól dolgoznak együtt Olival (Mamusszal) , ennek meg is van a látszata :)
Továbbra is jár Olikához Gabi a gyógytornász is aki heti 2-3 alkalommal tesz látogatást nálunk. Vele is nagyon jól kijön Oli bár néha bepróbálkozik valami erős hiszti félével, de már Gabi is rutinos, nem hagyja magát átverni :D
Koraiban továbbra is szünet, Lacinál voltunk többször is talpmasszázson és továbbra is imádjuk ( Főleg mikor befejezi a kezelést :P ).

Képes 3 éves

Csupaszem :)

Nagy melegben nyáron álldogálós

Mert aki 3 éves annak 3 torta jár ... (összeesküvés, mert mind csokitorta volt)

3. torta a Bölcsis

Tortázós-Bölcsizős

2013. április 27., szombat

Feltámadunk mint a Főnix....

Hosszú hallgatás után ismét rávettem magam, hogy megpróbáljam összefoglalni az elmúlt immáron negyed év(!!!) eseményeit.
Január:
Sajnos nem jutottunk el Budapestre a Suit terápiára Oli ugyanis lebetegedett :(  Elég sokáig beteg volt , kb 2 hétig.
Ebben a hónapban derült ki, hogy már nem várnak vissza a régi munkahelyemre, amint akkor nagyon sajnáltam ( de nem túl sokáig... :D )
Csináltuk a szokásos itthoni és közelben lévő fejlesztéseket amikor nem volt beteg.

Február:

Oli szokásosan nagy kihívást jelentett, ugyanis meg kellett oldanom a felügyeletét. Sikerült segítséget találnom  aki vigyáz rá amikor beteg vagy egyebek, mert egyébként pedig : FELVETTÉK OLIVÉRT A  HELYI BÖLCSIBE!!!! Hivatalosan 2013. 02.20-tól Bölcsikés Olivér, mégpedig a Micimackó csoport tagja és szőlő fürt a jele. Nagyon szeret jármi és szerencsére a gyerekek és a gondozó nénik is szeretik Olikát :) Néha persze nyafog, mert nem körülötte forog a világ de ez van szoknia kell a rendszert. Azt viszont ennyi idő elteltével is határozottan állíthatom, hogy nagyon-nagyon jó hatással van rá a közösség, a gyerekek és a rendszer is. Az első naptól kezdve harapva eszi a kenyeret, amire itthon nem tudtam rávenni.
Természetesen a kötelező bölcsis betegségek is utolérték Olit ( és engem is). Jelenleg is egy ilyenből rehabilitálódunk :P
Március:
Bölcsi után fáradtan 

Bölcsi-nátha.... stb.
Olika gyönyörűen beszokott a Bölcsibe , bár igaz, hogy csak 12-ig van ott, ebéd után megyek érte és itthon alszik. Szépen eszik is, talán ügyesebben mint itthon ... A gyerekek is szeretik és hiányolják ha nem megy bár néha még keverik egy kislánnyal (Viola) a nevét ( Vilovér nem jön ma?)





Április:
 Továbbra is nagy bölcsis gyerekem van aki egyre jobban élvezi a dolgot :) Reggelente körbe röhögné a fejét ha nem lenne füle mikor beszélünk arról, hogy mindjárt indulunk a Bölcsibe.
 Egyre többször próbál kiragadni a szövegkörnyezetből egy szimpatikus szót és ismételni, bár többnyire csak valamelyik része sikerül pl:  lába- > ába;  hamm baba -> amba
Kb 10-15 szót/kifejezést használ, teljesen érthetően mondja ezeket és totál jól használja.
Na és persze ismét kiderült mennyire okos!  Megtanulta mondani, hogy kaka ( kak-kak) és szól amikor kakis lett a pelus.  Ezt kitapasztalván rájött, hogy ha ő kakát mond akkor Anya ugrik és pelust cserél, ennek okán drága csemetém akkor is kakát kiállt mikor soknak érzi a pelusban a pisit és igényli annak cseréjét! :D

Voltunk ebben a hónapban Thera-Suit tréningen is ami sajnos nem a várt eredményt hozta :( ( ezt majd részletezem ha már nem leszek ennyire mérges...). Közben Pisti nagybátyáméknál laktuk (ezúton is köszi a lehetőséget!!!! ) ami nagyon klassz volt, ez volt az egyetlen pozitívuma a budapesti tartózkodásunknak :D
Megjártuk ijedtünkben Debrecent is, mert azt gondoltuk, hogy egy ágyról leesős akciója után elállítódott a shunt, de nem csak valószínűleg rühellte a tréninget nagyon-nagyon,  és így fejezte ki mennyire ( na meg elképzelhető, hogy már bujkált benne valami).
Haza érvén sikerült megint valami lázas nyavaját benyelni a gyereknek, most ebből épülünk fel kollektíven Olival immáron másfél hete.


                                                

2012. október 13., szombat

Hosszú hallgatás után

ismét itt vagyunk ( és tulajdonképpen nem is tűntünk el, csak sok dolgunk volt mostanság) és hoztam pár fotót is a napjainkról:)

Összefoglalva az utóbbi 10 nap eseményeit:

Voltunk tanácsadáson, kiderült, hogy Oli allergiás a tejre, kazeinre, tojásfehérjére és a rozslisztre. Ezért elég sok időt fordítok mostanában az élelmiszer beszerzésre, hogy neki jó legyen :) Szintén a tanácsadáson mértük meg a fiacskámat, aki akkor 9.650 gr volt vagyis kemény 50 gr-ot szedett magára ( vagy még tele volt a pocija  a reggelivel :P), ezért ezt a súlyt tekintem kiindulónak, a megfelelő tej ... stb mentes étrendjének remélhetőleg meg lesz a hatása:)
Szeptember 6-tól Gyesen vagyok, ami igen szomorú, hiszen az összege kb 25.000.- Ft/hó ami igen soványka :( (ezért elgondolkodtató a munkába állásom).
Jártam a helyi Önk-nál is, gyermekvédelmi kedvezményt, lakásfenntartási támogatást és egyéb kedvezményeket kértem/ kaptam! és remélem a  következő tréningbe is besegítenek valamekkora felajánlással.
Érdeklődtem a környéken ( Kkmét, Kkfháza) több bölcsinél és Csanánál ( Családi napközi) is, hogy felvennék-e Olikát, és igen érdekes végeredmény alakult ki. Kb  15-20 intézményt hívtam fel és ebből összesen 3 helyen nem utasítottak el kapásból! ( azt hozzá tenném, hogy ezek mind fizetős intézmények!!!). Egy kkfházi intézményben már jártunk is és jövőhéten megyünk  próba napokra,már  várjuk ( első nekifutásra nagyon szimpatikus volt  hely és a gondozók is!!!). Egy kkméti helyről jelezték, hogy ugyan bármennyire is szeretnének segíteni sajna nem tudnak, viszont nagyon kedvesen és segítőkészen együtt gondolkodtunk 1-2 beszélgetés erejéig és jó ötleteket kaptam, amit ezúton is köszönök !!! :D Maradt a másik kkméti intézmény ahová a jövőhét folyamán szeretnénk ellátogatni, hogy megnézzük / megnézzék Olit és eldöntsék fel tudják-e vállani a felügyeletét. Tehát ez alakulóban van ....
Talán sikerül megszerezni Olinak a szükséges állító gépet, természetesen itthon nem kapható, vagy ha igen azt aranyáron kínálják ( kb 550.000,- Ft!!!), ez is ügyintézés alatt áll ( drukkoljatok, hogy sikerüljön!). Többek  között azért is lenne nagyon jó, ha meglenne már, mert nem győzöm Olit állítva tartani, hiszen állandóan csak állna, viszont ehhez mindkét kezemre szükség van, ezért már plusz dolgot nem tudunk csinálni állás közben ami pedig nagyon kéne ( fogjon, nyissa a tenyerét, szemkontaktust vegye fel, egyen - igyon állva ...stb.
Megérkezett az (általam elnevezett) elasztikus swash-unk ami nagyon-nagyon klassz és bár Oli nem igazán szereti ennek ellenére jótékony hatású a csípőjére.
Jártunk a Cégbíróságon is Kkméten, immáron nem titok, hogy miért: Oximax Alapítvány !!!, bővebben remélem néhány hét múlva :D
Felvettük a ritmust a hétköznapokban is, járunk Dévényezni, koraifejlesztőbe, zeneterápiára, talpmasszázsra is, emellett nyomatjuk a Suit-os házifeladatokat is.
Tegnap esti mérésem szerint Olivér nőtt 2 cm-t az utóbbi hónapban ( ezért ismét feszesebb az eddigiekhez képest :( azonban oldható a feszessége ).
Oli megtanult köpni! Előszeretettel köpi ki a nyálát vagy a szájában lévő bármit ( ennek örülök is meg nem is, ez van..). Ja és fúj is bár azt még nem tudtam összekapcsolni, hogy kérésre is csinálja ( próbáltam az " így fúj a szél"...stb, de nem jött még rá, mit is szeretnék tőle :)
Viszont kérésre, megmutatja az okos fejét és a fülét magabiztosan, a száját és az orrát még inkább véletlenszerűen.
Kicsit újítottunk a beszédindító Tsmt feladatainkon, így sokkal hatásosabbnak bizonyul eddig, ugyanis a már elsajátított szavakat ( baba, anya, apa, adjál/hagyjál) szívesen használja és a Pajzán Népdalok cd-re baba nyelven magyaráz/énekel :D Ja és cumizik, amit eddig nem csinált, természetesen ki-be játszik vele.

Áll a baba áll...
Elasztikus Swash-ban

Ilyen ügyesen csücsül

és röhögve/óvatosan dől el ...

Áramszünet volt  egyik este, Oli volt a fény az éjszakában ( kivéve mikor bekapta teljesen a lámpát és a pofizacsijai világítottak :D)


2012. július 26., csütörtök

Néhány nap

Az utóbbi néhány nap is eseménydúsan telt ( mind mindig :P). Olivér szokás szerint az eszik-nem eszik magánszámát produkálja naponta változó állásponttal. Az egyik nap szépen és sokat eszik másnap meg alig lehet pár falatot belekönyörögni. Kapja pedig az étvágy javítókat is.  Mindegy ezen már nem agonizálok, éhen nem hal az biztos, szerintem csak engem szivat ezzel.
Az alvása is  elég hektikus volt az utóbbi  1 hétben, ez hétfő éjjel csúcsosodott, amikor is hajnali 1/2 3-kor volt hajlandó elaludni és aztán is csak 1-1/2 1 órákat aludt reggelig.  Kedden emiatt mindketten elég totálkárosak voltunk, szokás szerint Mamusz mentette meg a helyzetet, és elvitte Olcsit éjjelre. Persze a Mamusznál aludt az én drága egyetlen csemetém este 9-től reggel 7-ig!!! Na jó én is itthon magányomban már este 9-kor aludtam, éjjel azApja mikor hazaért a munkából aggódva felrázott, hogy hol a gyerek ( hol lenne, ha nincs itthon, nem tudom mit gondolt)? Közöltem, hogy Anyunál és azzal a lendülettel aludtam is vissza egészen reggel 1/2 9-ig ( Hallelujja!!!).
Szerdán aztán végre ellátogattunk a bölcsibe!!! Nagyon aranyosan fogadtak bennünket a gondozónők és a gyerekek is. Leültem Olival a padra ahol az aktuális udvar felügyelő gondozók ülnek ( vagy a büntiben lévő gyerekek :D ) és egy édes szőke hajú, kék szemű kisfiú rögtön kiszúrta Olit,odajött simizte a kezét, arcát, puszit adott neki... stb. Aztán jött-ment, de egy simi erejéig mindig visszatért Olihoz. Azt mondta a vezető gondozőnő ( Judit néni), hogy ez a kisfiú a legrakoncátlanabb a bölcsiben! Hát mi nem ilyennek láttuk, Olinak is szimpi volt kifejezetten. Persze csajozott is a fiam (nem is ő lenne!), a padon üldögélt mellettünek egy ideig egy szőke hajú, kék szemű kicsi lány,akit Oli megsimogatott(! az én fiam aki még minket is inkább marcangol,mint sem simiz), és a kislány hagyta magát. Igaz, hogy véletlenül meghúzta Oli a haját ( tényleg véletlen volt és a kislány sem vette igazán zokon szerencsére), de összességében aranyosak voltak.  Nem voltunk végülis csak kb 3/4 órát, addigra Olcsi elfáradt és nyűgös lett. Sok volt neki egyszerre a bölcsiben lévő rengeteg inger ( kb 20 gyerek jö, megy, szalad, kiabál, sikít, nevet, bicajozik, motorozik....).  De nem adjuk fel, megyünk ma is :D