A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szemészet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szemészet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 30., szerda

Kedd-szerda

Összességében véve jól telnek a napjaink, az alvás továbbra is változó, de cserébe legalább eszik! Ma főztem bablevest meg lángost sütöttem és 2 merőkanálnyi babletykót vágott be a gyerekem meg pár falat fokhagymás-sajtos-tejfölös lángost! Kicsit aggódtam a pocija miatt de semmi baja nem lett tőle.
Voltunk tegnap szemészeten itt Kecskeméten. Semmi újdonságot nem tudott mondani a szemész doktornéni. Minden marad a régiben csináljuk a vakos feladatokat, aztán majd meglátjuk :)
Ezen kívül tegnap voltunk koraifejlesztőben meg talpmasszázson is, mindenhol nagyon ügyes volt.
Tegnap este túlette magát, minek következményeként a fürdés után hányt egyet :( De szerencsére semmi komoly dolog nincs a háttérben ( remélem). Este kb 1/4 10 volt mire elaludt, kelt 2-3 alkalommal, de viszonylag gyorsan vissza aludt. Reggel 7-kor ébresztett minket.
Ma nagyon sok feladatot csináltunk, nagyon büszke vagyok magunkra! Fényeztünk, másztunk, kúsztunk, gurultunk, tapintottunk ( babot, lencsét, rizst, lángos tésztát nyersen...) és jól el voltunk. Napközben 2-szer aludt 1 és 1/2 órát. Persze jól elfáradt, már alszik 1/4 10 óta :)

2011. október 21., péntek

Csütörtök-Péntek

Nagyon ügyes volt csütörtökön a tornán, már " menekülni" is megtanult! Érdekes módon ehhez nem kellett segítség neki :D
Délután volt az értékbecslő is, nem tudtunk meg semmit egyenlőre, majd jövőhét közepén érdeklődhetünk az eredményéről. Remélem kedvező lesz.
Délután voltunk Miránál a konduktornál, kaptunk új feladatokat és megbeszéltük, hogy 2 hetente fogunk találkozni, addig amíg nem tudunk tovább lépni a feladatokban. Nagyon aranyos volt.
A délután itthon töltöttük kettecskén gyerekkel, mert ugye azApja dolgozik.
Ma délelőtt voltunk Kittiéknél játszani, de nem volt túl baba barát Oli, ezért csak egy bő órát voltunk ott:( Majd jövőhéten remélem jobb kedve lesz.
Sikerült ma időpontot kérnünk egy nagyon jó nevű szemész doktornőhöz, nov. 15-re kaptunk. Nagyon-nagyon kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani.
Ja azt el is felejtettem írni, hogy beszéltem a Tömő utcai szemészettel is és a VEP vizsgálatot nagy valószínűséggel nem lehet Olinak megcsinálni,mert fény érzékeny az epilepsziája :( Anélkül meg nem tudnak mit mondani :(

2011. szeptember 30., péntek

Péntek és Debrecen

Tegnap végül egész nap tartott a gyerekem gyagya állapota :( Sőt egész éjszaka is, összesen aludt 4 órát én meg 3-at. Csórikámat nagyon megviselik ezek a fránya fogacskák. Megnéztem ma és felül 2 szemfog, alul 2 kismetsző, 2 szemfog és 2 kisőrlő fogacska taszigálja a kis ínyét!!!
Reggel 3/4 7-kor indultunk Debr-be, 3/4 9-re értünk a Klinikára, közben megálltunk megreggeliztetni a gyereket egy karcagi benzinkútnál ( mindig ott szoktunk megállni kávézni, pisilni... stb). AzApja állt sorba a kartonozóban, mi pedig lementünk a rendelésre a Szemklinikán. Miután végzett fent lejött Lacus és mondta, hogy az asszisztensnek kell szólnunk. Miközben vártunk találkoztunk a docensnővel a folyosón, de mivel az assz. nő nem vette be a papírjainkat, nem szóltunk neki, hogy rá várunk csak köszöntünk, aztán egyszer csak láttuk elmenni. Ezt követően kb 10 percre kijött az assz. nő, beadtuk a papírt, mire ledorombolta Lacust, hogy miért nem szóltunk hamarabb, mert docensnő most ment el. Köszi, mi ott voltunk időben arról ne tehetünk, hogy ő nem jött ki hamarabb a papírokért, ha meg kopogtatni merészel az ember, akkor meg azért tolják le, na most légy okos Domokos! Végül visszahívta a docensnőt, ő meg pik-pak megvizsgálta Oleszt, aki persze 2-ig nem látott,mert előtte ébredt fel. Persze nem igazán követte a ronda barna világítós medvét a szemével csak másodpercekre. Aztán valami géppel nézte a szemét, ami villogó fényt bocsátott ki, na ettől meg berohamozott a gyerek! :(Azt mondta, hogy a szemmozgása jó, olyan amilyennek lenni kell, néha kicsit kancsalít a bal szemével, ezt figyelni kell, de funkcionálisan nem lát rajta semmilyen szervi eltérést.
Amikor végzett a vizsgálatokkal oda adtam neki a Vakodás szakértőit, na és akkor teljesen megváltozott, persze az alapján rögtön indokoltnak látta a fixáció hiányát. Ennyit a szakorvosi véleményről. A papíron már az van, hogy a látásélesség nem vizsgálható, fixációt megítélni nem lehet ( vizsgálat közben epis rohama volt), a szemmozgások szabadok, a bal szemével néha convergál. Na szóval ez megint nesze semmi fogd meg jól!

2011. június 6., hétfő

Péntek és Debrecen

Reggel 3/4 6-kor indultunk Debr-be. Nagyon jó időt futottunk most lefelé, pedig megálltunk Karcagnál a benzinkútnál megetetni Olit, mert a gyógyszereit nem akartam túl korán oda adni neki. Egészen jók vagyunk már a kocsiban is:)
1/2 9 körül voltunk Deb-ben, 1/2 10-re volt időpontunk a Szemészeti Klinikára, de direkt mondták, hogy 9-re érjünk oda, mert be kell jelentkezni... stb. Mi ott is voltunk, de nem volt áram, meg nem működött valami rendszer, ezért 1/2 10 előtt nem sokkal lementem a rendelőhöz, azApját meg fent hagytuk sorban állni, de vissza kellett mennem érte,mert azt mondták, hogy úgy sem tudnak beírni minket a rendszerbe, adjuk oda lent a papírokat, majd elintézik. Eddig normálisnak tűntek, viszont utána derült ki számomra, hogy nem fogják megvizsgálni a gyereket, mert nincs áram :( Csak a hülye világítós macit mutogatta neki a dokinő, amire oda-oda pillantott, mire ő közölte, hogy nem fixál a gyerek! Mondtam neki, hogy én láttam, hogy oda nézett, és ez már nála jó! Ja, akkor jó, mondta a dokinő! Na ezzel elvágta magát nálam! Mondtam neki azt is, hogy 22-én megyünk a Vakodába a vizsgálatra, erre ő: és oda hogy lehet bejutni? Tőlem kérdezi a szemész, hát nem semmi! Én meg mondtam, hogy van a neten egy szám amit felhívtam és kértem időpontot, hát így lehet oda bejutni! Na ennyi volt a nagy szemészeti vizsgálat! Eddig mindig mindennel meg voltam elégedve Deb-ben, ez az első alkalom, hogy valamiben csalódnom kellett!
Utána megkerestük P. dokibácsit, hogy nézze meg a fejecskéjét és szerencsére mindent rendben talált! :)
Ezután kimentünk a Corába, mert volt egy csomó időnk még. Ott mondjuk gyorsan eltelt az idő :) Vettünk Olinak egy fogkefét, aminek az egyik vége rendes baba fogkefe, a másik végén viszont klassz recés gumi fej van amivel lehet masszírozni az ínyét. Nagyon élvezi mikor használjuk :)
3/4 12-re értünk vissza a klinikára de elkezdett esni az eső, meg Oli is elaludt, ezért 1/4 1-ig a kocsiban maradtunk utána muszáj volt bemennünk:) 1/2 1-re volt időpontunk a fejlődés neurológiára, igaz, hogy majdnem 1 óra volt mire bekerültünk, de nem baj, mert doktornő nagyon alaposan megnézte Olit:) És végre valami jó is történt ugyanis megdicsérte, hogy milyen ügyes és mennyivel jobban van!!!! Legközelebb szeptemberben kell mennünk :)
2-kor végeztünk és indultunk haza. Jó fiú volt az úton, egészen sokat volt a hordozóban :) Megint megálltunk ugyanannál a benzinkútnál, de addig vacakoltam amíg elindultunk és akkor jutott eszembe, hogy nem adtam neki tejpépet, pedig akartam.Végül megoldottam a dolgot menet közben, úgy, hogy ne kelljen kanalat használni. Nagyon sűrűre kevertem a tejpépet, és az ujjammal adogattam neki, nagyon ügyesen megette :) Már majdnem itthon voltunk mikor eltört a mécses, és már nem nagyon bírta az utazást, de megértem szegénykémet, mert ugye hosszú az út és változékony volt az idő is. Mindegy túl vagyunk rajta :)